Diezel - Mika Károly (szerk. ford.): Az apróvad vadászata. Budapest, 1899. / Sz.Zs. 1418
A vadászebek
A vizsla bevezetése 75 A kártékony megfojtását illetőleg is sokat mesélnek, miért is ideje erre vonatkozólag egy pár megjegyzést tenni, melyet megczáfolni nem leket. A bátorság, illetve a hajlam támadó fellépésre nem fajta, hanem individuális jelleg; de czélirányos idomitással minden ebet, természetesen az egyiket kisebb, a másikat nagyobb mértékbén rá lehet tanítani. Egészen légbó'l kapott állítás, hogy a pointer és setter nem elég bátrak a kártékonynyal szemben; ezt csak azok híresztelik, kiknek német vizslájuk van, vagy kik ilyeneket tenyésztenek; végre olyanok, kiknek semminemű, tapasztalatuk sincs a nehéz temperamentumú angol vizslával való bánásban. Egészen világosnak látszik azon indok, melyet egyes, már előre elfogultak, felhoznak, hogy t. i. a pointer a kártékony megfojtására azért sem alkalmas, mert az angol vadászszemólyzetnek a rókát vadászni nem szabad s a kisebb ragadozók megfogására a terriert használják. De ez hibás következtetés. Az Angliában nevelkedett vizsla azért nem verekedő természetű, mert a netalán benne meglevő hajlamot a folyton jelen levő kennel-felügyelő büntetéssel azonnal elnyomja. Máskép áll a dolog azonban azokkal, melyek a kontinensen láttak napvilágot; ezek megfelelő nevelés mellett s ha megvan bennök a hajlam és az erő, épen olyan bátrak lesznek, mint bármely más eb. Ha a német vizslának csakugyan vérében volna a marakodó kedv, a bátorság és a hajlam a kártékonyt megfojtani, mint azt némely ábrándozok állítják, akkor csakugyan a régi vadászati Íróktól fölösleges volt kinyomatni azon módszereket, melyek szerint a vizslát bátorrá lehet idomítani. Ha ez fajtajelleg, miért becsülik a »használati eb versenyek«-nél oly végtelen nagyra, ha egyik vagy másik a rókát bátran megfogja, megfojtja és elhozza? De fontos ellenérv, hogy ha fajtajelleg volna, nem látnánk léptennyomon oly sok tisztán tenyésztett német vizslát, melyek a kártékonynyál keveset, vagy épen semmit sem törődnek. A fenti sorok az angol vizsla hátrányos és nem igazi megvilágításának elhárítását vannak hivatva eszközözölni, de nem hivatvák annak elterjedését előmozdítani, habár jó és fontos tulajdonságait kétségbevonni szándékunk sincsen. Yégre is az izlés ós a szükség az irányadó arra nézve, ki milyen vizslával szeret vadászni. Ezen könyvnek pedig nem lehet feladata egyik vagy másik fajta mellett, a másik rovására, határozott állást foglalni, hanem czélja a különböző tévtanokat, melyek nagyon elterjedtek, megczáfolni. Az ilyen tévtanok az által terjednek el leginkább, hogy példákat hoznak fel arra, hogy ezt vagy azt, ehhez vagy ahhoz a fajtához tartozó eb milyen nagyszerűen, vagy milyen rosszul csinálta. Ezt azután fajtajelleggé fújják fel s általánosítva, az összes egyedeket vagy lerántják, vagy érdemükön felül magasztalják. Igaz azon nézet, hogy a legtöbb pointer és setter, ha különösen nincs arra idomítva, illetve vezetve, a véres csapán nem igen keres. Ha a meglőtt vadat nem látják leesni s csak később kerestetünk velük, bizony azok magasan tartott orral a levegőben keresnek, mert azt sem tudják, mit kívánunk tőle. De ha az angol vizslát pórázon a lövés helyére vezetjük s ott vért vagy a vad csapáját megmutatjuk, ezen egy darabig tovább vezetjük, a póráz hamar megérteti vele, miről van szó, és mihelyt nekifekszik a póráznak, bátran szabadon
