Damaszkin Arzén: A mászái fennsíkon / Budapest, [Budapesti Hírlap], 1906. / Sz.Zs. 1423

II. A Gárena erobitól Árusáig - A sziklatenger

A GÁREN'A IROBITÓL ÁRUSÁIG >)1 kíséretében az északnak elterülő ritka erdős részekbe hatolok be s rövid menet után egy igen jó tomzon-bakot lövök száznegyven lépésről. A lövésre közvetetten egy sakál ügget tovább nagy távolságban. Két lövést bocsátok utána eredménytelenül. Murruo levágja a bak fejét és utánam hozza, mig a többi részét lombokkal betakarva visszahagyjuk, hogy majd később elküldjünk érte. Alig hogy tovább haladunk, feltűnik, hogy egy helyen az erdő magas fái felett dögkeselyűk s marabúk köröznek és néha le-lecsapnak. Valami tépett vad fekszik talán ottan? — Hátha oroszlánokra bukkanok? Közel érve, hamar megtudom, mi csalta ide a ragadozó madarakat. A szál-erdő tágas tisztásán egy tehén-králra akadok. Csodálatos! Itt, ahol sok napi járásra semmiféle emberlakta telep sincsen, mintegy kétszáz tehén áll egy akolban, négy szamár pedig a gyepen legelész. Itt-ott kialvó tüzek füstölögnek még; körülöttök kányák és marabúk verekednek a csontdarabokért; de ember sehol sem látható. Murruo ravasz arckifejezéssel int s érthető jellel magyarázza, hogy ez lopott jószág, amelynek őrei valószinüleg lövéseim hallatára rejtőztek el, hogy a közeli bokrokból megfigyeljék, mitévő leszek? Sorsukra hagyva a teheneket, tovább indulok, hogy idejekorán elérjem a facsoportot, amely felé embereim a strucc-madarakat terelik. Odaérve áttekintem a sásos rétet; előttem a sok svalla a négy struccal együtt. Kis vártatva észreveszem, hogy a gazellák nyugtalankodnak. Csakhamar előbukkannak mögöttük a hegyek felől a hajtók, mire a svallák minden irányban széjjelszáguldanak; mig a struccok nem felém, hanem déli irányban, a bokros ormok felé tartanak. Éppen jó! Ott, a bokroktól fedve becserkészhetem őket. Igen ám! De arra nem számítottam, hogy most a hibázások érthetetlen sorozata következik. A struccokat meglehetős közelre becserkészem, elhibázom, majd a sziklatengerhez jutván, egy az egész területből kimagasló csúcsról látom, hogy a sűrűn egymást érő sziklatömbök között a sík talajon helyenként szép pázsit nő. Messze egy ily pázsitfolton egy tomzon-bak legelget. Megjegyzem a hozzá legközelebb álló szikla különös alakját és a kőtömbökön fel-leküszva odaérek. A szél jó és ha a sziklát megmászom, egész közel alattam kell lenni a baknak. Halkan felkúszva lepillantok a kis pázsitos tisztásra s nem messzebb, mint negyven lépésnyire ott legel egy vén, már őszpofájú bak; szarvai nagyon magasak és feltűnően széjjelállók. Pár lépésre a baktól -- alig merek szemeimnek hinni — méltóságosan lépdegél egy közönséges gólya, húsz lépésre odább pedig a sziklarepedésből egy világos-szürke sakál kúszik elő, éppen mint egy macska, a tisztásig s ott megállva hol a gólyára, hol a legelésző bakra