Damaszkin Arzén: A mászái fennsíkon / Budapest, [Budapesti Hírlap], 1906. / Sz.Zs. 1423

II. A Gárena erobitól Árusáig - A javíthatatlan Szelemáni

56 DAMASZKIN ARZÉN" törzsön belül. Sohasem láttam, hogy valamelyik evés, ivás, burnotozás közben társát meg ne kínálta volna. Sokszor bosszankodtam, midőn fárasztó vadászatról visszatérvén, kirongozimnak egy pohár teát vagy kávét adtam és ez azonnal otthon maradt, pihent társát kínálta meg azzal. A vadállatok bőre nagy értéket képvisel náluk; vezetőim nagy vigyázattal őrizték azokat, mert az antilopok bőrét mindig annak adtam, aki a vadhoz vezetett; mégis ha valamely földijével találkozott s az dicsérte, nézegette kincseit, nem bírt ellentállni, hogy ne adjon annak néhány darabot belőlük. Egész vadászatom ideje alatt ládáim mindig nyitva voltak; soha egy darabot sem loptak el, pedig hosszabb ideig nálam tartózkodó vezetőim tudták minden darabnak a helyét s midőn elhagytak, kényelmesen elvihettek volna sok oly tárgyat, amelyek leghőbb vágyaik célját képezték, mint például a különféle vadászkések, bütykösök, tükrök, szelencék stb. Ezek az őskortól kezdve változásnak alá nem vetett egyszerű emberek, olyan értékes jellemvonásokat mutatnak, hogy gondolkodóba esik az ember, vájjon nem ezek-e az emberiség eredeti tulajdonságai, amelyeket később a kultura megmételyezett ? Ugy lehet, hogy az emberiséget a végromlástól megmenteni akaró nagy íilantropok az ember eredeti természetéhez nyűltak vissza, midőn törvényeiket, mint például a tízparancsolatot, megalkották. Március 6-án reggel, gyönyörű szép időben, alig hogy a patakon átkelek, a tábor közelében egy tomzon-bakot lövök. Szelemáni ismét ott terem sakter-késével. Megdorgálom, mert már tegnap betiltottam az utánam való sompolygást, amelylyel cserkészetemet elrontja. Pár ütleggel hazakergettem az elejtett vaddal együtt. A szép zöld pázsiton tömérdek gazella legelész, de fedetlen sík területen lehetetlen őket becserkészni; a balkéz felől emelkedő hegység felé vonulnak s nemsokára hemzseg a hegy alja a sok vadtól. Az egyik hegy oldalában, bokros szakadék alatt egy csapat még ismeretlen vörös szőrű antilopot látok. Szarvaik lantszerüleg görbültek, s mivel lehetetlen őket fedezet hiányában megközelíteni, elhatározom az egész hegyet megkerülvén, a túloldalról a bokros szakadék felül kisérleni meg szerencsémet. Meredek, fárasztó mászás után átkerülök a túloldalra, amely egészen sziklás, görgeteges. A hegy alatt széles völgy terül el, amelyben három strucc-madár legel; ezeket meg lehetne közelíteni. Letérek a völgybe s egy félórai négykézláb-mászás és hajolva járás után egy fához érek, amelyet már felülről kinéztem, mert lövés-távolban lehetett a madaraktól. Óvatosan előre pillantok és bosszankodva látom, hogy ez alatt a struccok mintegy négyszáz lépésnyire tovább haladtak egy tisztásra, ahol becserkészésük lehetetlen. Haragosan ismét visszatérek a hegyhez és a meredek sziklákon újra felkapaszkodom; lihegve, egészen