Cserszilvásy Ákos: A vadászat mestere. Önképző gyakorlati útmutatás a vadászat kedvelői számára. Budapest, 1896. / Sz.Zs. 1472

Vizslatanitás

61 csak a vadász veszít. Ha azonban a füttyre vísszajő a vizsla, gazdájával njra elindul, s a «lassan» vezényszóra előhaladva ismét odavezeti gazdáját a vadhoz, melyet előbb megállott. De egyébkint ezen visszahívás által a tüzes vizsla heves szenvedélyessége is jobban aláhangoltatik, mint bármi egyéb mód által. Hátránya pedig épen semmi sem lehet a visszahívásnak, mert először mint fönebb mondók, a vizsla tűrni várni tanul; napról-napra nyugodtabb, mérsékletesb lesz, s ha keresés közben valami szagot vesz, azonnal ura után is néz, és e figyelmesség őt abban is gátolja, hogy kelletén túl siessen előre, miáltal a vadat könnyen fölverhetné. Tehát azon előnyt is nyerjük ezáltal, hogy a vizsla már jó előre jelezi a vadat, s csak igen kevés szökhetik el vagy kelhet a nélkül, hogy a vadász rálőjjön. Ilyen ebbel még késő őszszel is lehet foglyokat lőni, midőn pedig már azok közelre nem várnak. És még: ha olyan vadat áll, melyre lőni nem szabad, vagy oly helyen, hol (valamely okból) lőni nem lehet, jobb a vizslát visszahíni, mint fölveretni s nem lőni. A kutya előtt fektében lőni egyébiránt veszélyes is, mert megesik, hogy azalatt, míg a vadász a ravaszt nyomja, a vizsla előre ugrik. Azonban mindenekfölött mégis csak legnehezebb föladat marad, a vizslát a nyúl után való szaladásról leszoktatni. Erre nézve sokan különös módokat használtak már kétségbeesésükben. Az egyik egy nagy zsákba dugja kődarabokkal s egy nyúllal együtt a vizslát, aztán ott rázogatja, a másik egy döglött nyulat köt a vizslára, s azzal futásnak ereszti stb., azonban ezek nevetségesek és czélszerűtlenek. A műkedvelő leghelyesebben cselekszik, ha minél