Cserszilvásy Ákos: A vadászat mestere. Önképző gyakorlati útmutatás a vadászat kedvelői számára. Budapest, 1896. / Sz.Zs. 1472

Vizslatanitás

54 azután kézzel az elejtett tárgyra mutatva, «hozd el»-t vezényelünk, mire a vizsla visszafut s elhozza. Későbben nagyobb távolra teszszük ezt, annyira, hogy már be sem látható az elejtett tárgy. A vizsla visszacsapásol nyomunkon, s elhozza. Végre pedig már úgy ejtjük el az illető tárgyat, hogy azt a vizsla ne is lássa. Jó messze elmenvén, hirtelen megáll az ember, s visszafelé mutatva, «hozd el» parancsszóra mindaddig megy a jó vizsla a nyomon, mígnem az elejtett tárgyat megtalálja, s van eset rá, hogy a vadász elvesztvén dohányzacskóját vagy egyéb szerét, egy-két dülő földnyiről is meghozza a jeles vizsla az örökre elveszettnek hitt tárgyat. Ezenközben még az «előre /» (avance) parancsszóra kell tanítni, a mi igen egyszerű és hamar belejön a vizsla. Ugyanis, midőn már rendületlenül lapul az étel előtt, akkor kezdődik az «előre» műtétei betanítása. A tányért vagy a húsdarabot, mely előtt lapul az eb, balkézzel előbbre huzzuk orra elől, s ha az eb ösztönszerűleg vagy csak még benne megmaradt mohóságból nem kúszik utána, jobb kézzel csalogatjuk, miközben az «előre» parancsszót mondjuk. Némely eleven kutya, a mint eledelét s illetőleg tantárgyát előre viszik, azt gondolván, hogy e változással vége van a játéknak, még föl is áll, de ezt nem kell engedni, hanem le kell nyomni, olyanformán, hogy e lenyomás, a szükséghez képest, kissé a szelídebb nemű ütéshez is hasonlíthat. Később a mester a kutya háta mögül vezényli az «előre» parancsszót — s ilyenkor a húsdarab néhány lépésnyire van a vizslától, ki midőn közel ér ahhoz, hirtelen «állj»-t kiált a mester, s ha ez nem használna, s a kenyér vagy húsdarabot felkapná a növendék, már e vakmerőségeért jót lehet húzni farára. Szükséges, hogy a mester amaz éles füttyentésre is képes legyen, mi a szájba vett három ujj közül történik.