Cserszilvásy Ákos: A vadászat mestere. Önképző gyakorlati útmutatás a vadászat kedvelői számára. Budapest, 1896. / Sz.Zs. 1472

Vizslatanitás

48 az addig iparkodik kedvébe járni, míg helyes eljárásával, valamely ügyes müvelésével kinyer tőle egy kis szó vagy kézbeli dicséretet. Ki kell tanulni a kutya sajátos természetét is, és a szerint vele bánni. Egyik fogékonyabb, engedékenyebb, mint a másik, érzékenyebb vagy durvább, s a mi egyikre jól hat, a másiknál ugyanaz ellenkező eredményt idézhet elő. Szóval: könyvbeli útmutatásunk nagyon elősegíti ugyan az értelmes mestert, de a kinek nincs hasonló tehetsége, saját helyes fölfogása, Ítélete, észlelő szelleme és türelme, az bizony egész könyvtár kimerítése után sem fog jó vizslát nevelni. Azon legyen, hogy a kutya féljen tőle, de szeresse is mindenekfölött gazdáját. Különben a jó vadászt mindig szeretik kutyái. Még kis kölyök korában, midőn már a «vissza» vezényszót is ismeri, szoktatni kell etetéskor az állásra, illetőleg kezdetben a meglapulásra, e vezényszóval: «állj !» Eleinte kézzel kell lenyomni, s ráriadni vagy meg is legyintgetni, ha föl akar kelni, később aztán megszokja ezt. Mielőtt a kis tanítvány egy müveletet jól nem tud, addig ujabbra nem kell tanítani. Ez csak zavarná gyönge tehetségét, melyben egyszerre több fogalom nem fér meg; elég ha egyre kiterjed figyelme. Mikor már az «állj» műtéte a vezeték segélye nélkül olyan jól hajtatik végre, hogy az ember még kis időre ott is hagyja a lapulót, magányosan az étel előtt, s az még sem nyul hozzá, míg gazdája elő nem jön, s a «brrr !» vagy «hajrá!» vezényszót nem mondja: akkor már ellehet kezdeni vele az elhozatás műtétét, melynek vezényszava: hozd el, vagy hozd ide! A vezényszó ne legyen sok, mert a nehezebb fölfogásu eb nem képes megtanulni; de meg fölösleges is. Kétségen kívüli, hogy a fogékonyabb eb is, ha kevesebb