Cserszilvásy Ákos: A vadászat mestere. Önképző gyakorlati útmutatás a vadászat kedvelői számára. Budapest, 1896. / Sz.Zs. 1472

Vizslatanitás

46 kül, hogy azt előbb észrevette s élénkebb farkcsóválással jelzette volna: — bizonyos lehet a vadász, hogy az ilyen eb nem érdemes a tanításra. Ellenben ha a kis vizsla magasan a szélnek tartja orrát, s ha messzebbről megérzi s jelezi egy-egy pacsirta szagát, jele, hogy finom szaglása van, és jó vizsla várható belőle. Megjegyzendő, hogy a kis kötyket nem szabad kópékkal egyetemben kivinni, hanem kizárólag csak vizslávali vadászatra, vagy a nélkül tett sétára, — a fönebbi próba ez által is elérhető levén. A mi az életkort illeti, melyben a kölyök tanítás alá veendő, erre nézve azt tartom, hogy annál jobb, minél korábban történik az. Ez még soha sem csalt, de igen az, ha akkor kezdették el leczkézni, mikor már épen egy éves korát elérte. A szobai esztergályozást még a bakzási ösztön uralkodása előtt tanácsos elkezdeni. Minél gyöngébb, annál hajlíthatóbb ama gépies fogásokra, melyeknek még értelmét, czélját nem is sejti, annálfogva nem kedvvel cselekszi. A tanítás kezdete előtt mindig czélszerű őt rövid időre bezárni, hogy figyelme elvonassék szabad játékaitól, s szilajsága a magány perczeiben alább hangolódjék. Elébb azonban már egy ideig madzagon vagy vezetéken járván vele, szoktatni kell a «vissza» vezényszóra megállapodni. Valahányszor valami után megindul, viszszarántván a vezetékkel, rákiált a mester: «vissza» és hátra rántja őt, gyöngén vagy erősen, a mint az eb természete kívánja. Egyáltalában ellenkezik a czéllal az állatkinzási egylet túlzott emberies (?!) gyöngéd érzelmeire hallgatni. Különben is nevetséges, hogy többet ne mondjunk, az állatot rendeltetése és természete igényletein fölül kímélni akkor, midőn még az ember az embert botozza, éhezteti,