Cserszilvásy Ákos: A vadászat mestere. Önképző gyakorlati útmutatás a vadászat kedvelői számára. Budapest, 1896. / Sz.Zs. 1472

Vizslatanitás

44 Az angolfajú vizsla finom érzékű, de igen kényes ; engedelmes, szerény, félénk, de gyermekesen daczos, sőt szeszélyes is, és a már kész angol vizslával ez utóbbi tulajdonai miatt sokszor meggyűl a baj. A cseh vizslának ellenben türelme és torkossága egyaránt véghetetlen, szolgálatban kifáradhatlan, agyon is lehet, sőt kell is félig agyon verni, ha a nyúl után iramodik; nem kényes, nem neheztelő, s inkább megszakad, semhogy a kereséssel fölhagyjon. Sokat kiáll, szaporább is, de könnyen el is fajzik — no de ez utóbbi, a sok jó mellett, még nem nagy, nem ellensulyozhatlan hiba, mert ellene védekezni lehet. Atalában a vadászkutya jóságának főbb ismertető jelei: a hideg nedves orr, tiszta világos szem, elevenség és olthatatlan étvágy. — A kopónak és a vizslának égyenes farka van, s ez annyira bizonyos jel, hogy görbefarku eb nem lehet kopó vagy vizsla — (legalább a nálunk divatozó ebfajok közt nem). Az egyenes fark szinte csalhatatlan jel, és csodálom, hogy találtam nem egy okleveles vadászt, erdészt, a kik nem ismerték e szabályt. Akár másnak, akár magának nevel az ember vizslát, de főleg ez utóbbi esetben, azon kell lenni, hogy a kutya ne legyen szegődi; a mi annyit tesz, hogy minden órában ne válaszszon más urat, szokjék gazdájához, s ha valahol jobb konyháju vadászgazdát sejt meg, ne szegődjék ahoz, vadászkompániában pedig szüntelen és határozottan ura mellett tartson, annak szavára ügyeljen. E czélt pedig igen egyszerű móddal érjük el. Meg kell hagyni ama környezetben, melyben az illető tulajdonos él, mindenkinek, hogy a vizslakölyökkel senki ne sokat játszadozzék, ne csalogassa, de sőt akárhova megy, mindenütt üssék, rosszul bánjanak vele, egyedül gazdája legyen hozzá jó, de ez sem szerfölött barátságos, hanem mindig komoly, s a dicsérő czirogatással takarékos legyen,