Cserszilvásy Ákos: A vadászat mestere. Önképző gyakorlati útmutatás a vadászat kedvelői számára. Budapest, 1896. / Sz.Zs. 1472

Vadászati általános szabályok

35 nyúl oly könnyen, tehát vigyáznom kell, s amint 200—300 lépésről fölfedeztem e kidagadásáról, mintha észre sem vettem volna, oldalvást járásomat úgy intézem, hogy majd erre, majd arra fordniva, ne gondolhassa, miszerint meg akarom őt közelítni. Azonban kiveszem a két fekete vonást fülein, s már ekkor bizonyos vagyok a zsákmányról. Ha tíz lépésre bevár, ráriadok s fölverem ; azonban, ha oly helyen fekszik, hogy könnyen elillanhat, bokor vagy part mögé futhat, akkor csak fekhelyéből henterítem ki.» Általában a nyúl többnyire oly helyre fekszik (ha csak szerét teheti), hogy bárhonnani bekerítés esetében azonnal egy-két ugrással lövésen kívül tehesse magát. Azért part, gödör, hegyéi, bokor — főrovatot képeznek fekhely-választási fortélyában. Hegyoldalon járva, inkább a hegy éléhez járjon közel, a ki lőni akar, mert a nyúl mindig a hegynek föl, — lefelé csak igen ritkán, nagy okból kerül. Nyári hőségben, midőn az erdőkben igen kevés a nyúl, künn pedig a száraz porban nem igen hajt a kopó, avarokban, sikár füves helyeken, szóval a síkvadászaton nagy előny, ha a nyulat fektében föl tudjuk ismerni. Minderre ugyan a nagyúri, úgynevezett «luxusvadásznak» nincs szüksége. Igen, de ha szép dicsőség legjobb vadásznak lenni, ez a dicsőség csak a magányos (solo) vadászt illeti, mert ebben éri el a vadászképzettség legmagasb fokát. Az, ki elindul egymagában akár kopóval, akár vizslával, vagy épen a nélkül, éjjel vagy nappal, járva vagy lesve, tervezve és végrehajtva, hajtva és lődözve; nem szorulva idegen tanácsra, mulatságos és fáradság-enyhítő intermezzókra, elfeledve az egész világot, csupán szenvedélyének élve s abból merítve lelke táplálékát; mellőzve a társas együttműködés előnyeit, ott is, hol ezer holdon alig van egypár vad, föl tudja ezt találni és lövésre beközelítni, végre 3*