Cserszilvásy Ákos: A vadászat mestere. Önképző gyakorlati útmutatás a vadászat kedvelői számára. Budapest, 1896. / Sz.Zs. 1472

A vadászpuska, és a vele való bánásmód

20 váltogatva, majd föl, majd lefelé tartja az ember a fölhúzott puska csövét, a lövés könnyebbségének szempontja* azonban úgy kívánja, hogy a puskát vizirányosan tartva hordozzuk, mivel e tartásból könnyebb a fegyvert hirtelen képhez fogni, mintha — a mi biztosabb volna — ég felé tartanok azt. A puska villanása e műtét alatt csekélyebb, a vad nem veszi oly hamar észre, s a szem azalatt is kisérheti a vadat, míg e villanat tart. Ezek után az óvatosság nehezebb része következik, t. i. a vadászat folyama alatti kölcsönös egymásra ügyelés. Ennek első szabálya, hogy bárhol, lábas erdőben vagy vágásban történjék a vadászat, minden egyes vadásznak folyton tudomásának kell lenni a felől, hol, merre jár a legközelebbi szomszédja. Eendesen minden vadászaton van és kell lenni egy intézőnek, habár a személyzet csak két egyénből állana is. E nélkül nincsen üdv. Az ily intéző elrendeli a hajtást, elállítja a keresőket, s a lesállókat. Ha például sűrű csalitban cserkészve vadásznak, meghatározta,tik az irány, mely felé halad valamennyi, s a távolság egy-egy puskás között, a sűrüséghöz képest, 20—30—40 lépésnyi vagy több is szokott lenni. Ilyenkor azon irányban, hol szomszédjai járnak, lőni, ha kivált a távolság csekély, egyátalán nem szabad, hanem meg kell várni, míg a vad kedvezőbb irányt vesz. Igen közelről ugyan nyúlra lehet lőni, kiváltha a nyúl és ember közti tér belátható, mivel ez esetben a közelség miatt a lövés a földbe menvén, a lövésnek a nyúlon tuli hatásától nem lehet tartani, s legfölebb nagy ritkaságképen egy szem valamely forgácsról pattanhatna föl káros irányban, de már ez oly csekély erejű, hogy sérülést nem okozhat, s valamire való vadász ily parányi bajra nem is hederít. Hasonló véletlenből egy komikus esetre emlékszem. Két vadász hazamenet egy vadkörtefa tetején szarkát vett észre; mivel e haszontalan félénk állat nagy ritkán várja