Cserszilvásy Ákos: A vadászat mestere. Önképző gyakorlati útmutatás a vadászat kedvelői számára. Budapest, 1896. / Sz.Zs. 1472
A vadászpuska, és a vele való bánásmód
21 be a vadászt, ha csak lövésre van, rá szokott lőni az ember. Hogy bekeríthessék, mindketten ellenkező irányban közeledtek feléje, a ritkás erdőben takargatva magukat. Végre az egyik lő, és a szarka leesik. Azonban a túlsó vadász elkezd makogni, a nélkül, hogy valami érthető szót mondhatna. Társa hozzá megy, s csak azt látja, hogy valami baj érhette, mivel remegő alsó ajkán egy kis vörös pont látszott. Néhány perczig tartott a görcsös reszketés, mialatt érthetlen szavakat hebegett, s végre az egész elmúlván, kiderült, hogy a mint fölnézett a fára, s társa a szarkára lőtt, valamely ágról egy szem sörét pattant vissza ajkára, mely aztán az ideges reszketést okozta. Ez azonban oly ritka eset, hogy ilyenek ellen az ember óhatatlan. Nem elég csak tudomásul venni a fönnebb mondott szabályokat, azokat ösztönszerűleg s annyira meg kell szokni is, hogy azok ellen a vadász soha ne hibázzék. Csak egyszer feledheti el az ember a sárkány leeresztését, és ez egyszer is baj eshetik; aztán mit használt a hosszú időn át megtartott óvatosság, ha egyszer végre is megesett a veszedelem, mit gondatlanság okozott? A jó vadásznak különben is alapelvei közé tartozik az örökös figyelet, melynek félbeszakadni egy pillanatra sem szabad. Szeme örökké egerészszen jobbra balra, s elméjében szünetlen azon helyzettel, körülménynyel vagy esettel foglalkozzék, melyben vadászat alatt van. így e folytonos figyelet egyik tárgya legyen vadásztársainak szemmeltartása, s illetőleg, mivel azokat gyakran nem láthatja, a rájuk való gondos ügyelet. Mert a vad sohasem kel úgy, mint azt előre elképzeljük. Az esély mindig új, mindig meglepő, s a cselekvés, illetőleg a lövés szerencsés pillanata mindig csak egy pillanat, s ez okozza ama hevességet, melyről a leghidegvérübb ember is csak igen nehezen szokik le.