Cserszilvásy Ákos: A vadászat mestere. Önképző gyakorlati útmutatás a vadászat kedvelői számára. Budapest, 1896. / Sz.Zs. 1472

Előszó az első kiadáshoz

9 Egyszóval tény az, hogy a vadászat, mint rendszeres tan, nálunk még igen kezdetleges állapotban van. E részben a középrendnek kell valamit tenni, t. i. azok, kik szenvedélyt éreznek a vadászathoz, igyekezzenek minden vadászati fogalmat magyar műszóval megjelölni, — mert nyelvünkben az illető szó csakúgy megvan, mint például a németben, csak azt föl kell fedezni, s használatában megállapodni. Mivel pedig legelsőbben is jó kedv és akarat szükséges arra, hogy ifjaink nagyobb mértékben lássanak a puskához, ennélfogva czélszerünek találtam a jelen füzet kiadását, melyben a kezdők s általában csekély vagy semmi elmélettel sem birók, hasznos utmutatást nyerhetnek, s másfelől első lépésül szolgáljon arra, hogy a helyes irálylyal biró egyének e részben tapasztalataikat s nézeteiket sajtó utján közzé tenni igyekezzenek. A í^elvészeti szempont mellett némi hadászati fontossága is van annak, ha valamely nép fiai a lövésbeli ügyesség által a szomszédok fölé emelkednek. A franczia és osztrák-német vadászok hatalmas tényezők oly hadsereg ellenében, mely, mint például az orosz, török, spanyol stb. — nem bir hasonlóan ügyes vadásztesttel. Jól tudom, hogy a magyar ember örömestebb választaná ma is a buzogányt a puska helyett; de ha már a választás nem tőlünk függ, igyekeznünk kell a kor fegy verével is elsőségre vergődni. Már pedig a lövésbeli ügyesség csak a vadászatban fejlődhetik legmagasb fokra. Tagadom, hogy a puszta czéllövés elegendő volna gyakorlatul, ha e részben a tökély lehető legmagasb fokát elérni akarjuk. A legjobb czéllövőt, ki vadászaton kívül csupán álló czélpontot tanult lőni, oda állíthatjuk a mozgó tárgyak, egy lovas, futó ember vagy állat elébe, és csodálkozni fog, hogy tíz, busz közül csak egyszer talál.