Cserszilvásy Ákos: A vadászat mestere. Önképző gyakorlati útmutatás a vadászat kedvelői számára. Budapest, 1896. / Sz.Zs. 1472

Előszó az első kiadáshoz

10 Hasonlíthatlan az ügyesség tekintetében való különbség egy gyakorlott vadász s egy pusztán «lődei» lövész között! A pusztán czéllövő ember egy felugró nyúlra, vagy egy fölrebbenő fogolyra vaktában lőni igen, de lőtávolon belül czélozni sem tud. Egy pusztán czéllövész, ki száz lépésről gyakran eltalálja a pontot, ha vadász nem volt, arról sem biztos, hogy farkassal találkozván össze, ez őt, kétcsövű puskája daczára, kéjelmesen föl nem eszi vacsorára. Mert a czéllövészt két dolog zavarja; először a tárgy mozgása, másodszor: a kellő léleknyugalom hiánya. Az a nyugalom s hidegvér, mely a világon nemcsak életveszélyek, de mindennemű életügyekben is a leguralkodóbb hatalom: melylyel legbiztosabban győz úgy a hadvezér, mint a szónok, vagy a diplomata — ez a hidegvér, ha nagy mértékben velünk nem született, mesterséges uton a vadászat gyakorlata által jó adagban legalább gyarapítható. íme, mennyi erkölcsi, testi, szellemi előny, mely a vadászat gyakorlatának következményeiként támad az emberben. Hát az állandó egészség, hosszú élet, s ama jól és kényszerüleg conservált életerő, mely a vadászt legkésőbb koráig is Yenus szolgálatára képessé teszi?! Ama jó kedv, mely az örökös jó ét- és itvágy, édes álom, s a szent természetteli társalkodás következménye ? Ha van valami, a mi a fásult, életunt embert kigyógyíthatja, vagy legalább az életet elviselhetővé teheti számára, úgy bizonynyal a vadászat az. Hogy ennyi előny mellett mégis nagy számmal találkoznak, kikben a jó alkalom daczára is a vadászat szenvedélye föl nem támad, annak kétségkívül a helyes utmu tatás hiányában kell legfőbb okát keresnünk.