Chernel István: Utazás Norvégia végvidékére, 57 eredeti képpel / Budapest, Franklin, 1893. / Sz.Zs. 1431

III. Svéd földön

58 mondhatnám meg — elég az hozzá beszéltünk vele, kézmozdulatokkal is kisértük a beszédet s ő megértett. Kellemesen leptek meg a svéd vasúti kocsik, melyek a mieinknél majd még egyszer oly hosszúak; egyik oldalukon folyosó van, a honnét ajtók nyilnak az ülőhelyekhez. Ezek is igen kényelmesek, mintha két kerevetet állítottak volna szembe egymással, két végükön gömbölyű vánkossal. Mindenütt villamos világítás van alkalmazva, minden fülkéből villamos csengetyü vezeték szolgál a vonatvezetőkhöz, kik finom, előzékeny modorban tájékoztatnak kiváncsi kérdéseinkre. Hányszor teszik ezt! mégsem vesztik el előzékenységüket, melyet a mi vonatvezetőink bizony elvesztettek még mielőtt megszerezték volna. Az ablak előtt asztalka van sakkjáték berendezéssel, mosdószerekkel, egy palaczk ivóvízzel és poharakkal. Vonat induláskor nyoma sincs itt annak az eszeveszett hajszának, lármának, izgatottságnak, mely nálunk ilyenkor a pálvaházat betölti. Egyszeri huzamosabb csengetés fejezi ki a mi háromszoros csengetésünket, a trombitálást, fütyülést s a «Mehet

»-et is; erre a jelre mindenki elfoglalja helyét, a rakodás végét éri s kis vártatra reá megkezdődik a gép prüszkölése, kirobogunk. Alig haladunk egy kilométert, megváltozik az egész légkör, szokások, emberek, terület, minden, a mit oly régen megszoktunk, minden a mit másként, mint a hogy eddig láttuk, képzelni sem tudtunk. A svéd föld jellemző sajátosságai lépten-nyomon feltűnnek, kisérnek s el sem is hagynak többé. Kedves parkszerű, lomb- majd fenyü erdős inkább lapos mint dombos tájon, tavak, uri kastélyok közt haladunk s mindenfelől rikítanak az elszórt tanyák kőalapra épült sötétpirosra festett faházikói, vakító fehér ablakkereteikkel és tiszta függönyeikkel. A tenger hol előbújik, hol eltűnik s Bastadnál szinte elra-