Chernel István: Utazás Norvégia végvidékére, 57 eredeti képpel / Budapest, Franklin, 1893. / Sz.Zs. 1431

III. Svéd földön

39 gadó látványban részesít, mert a derült égnél minden színben csillog, akár csak párhuzamos vonalakat festettek volna tükrére. Délfelé Halmsiad állomásán ebédezni száll le az utasok java része; nekünk sem kell sok hivogatás, betódulunk a többivel az étkező szük ajtaján. A feltűnő tiszta terem közepén hosszú asztal áll a legízlésesebben feltálalt ételekkel tele rakva, körülötte azután több kisebb asztalka az étkező vendégek számára. Minden ragyog a tisztaságtól és csinos egyszerűségtől. Itt élveztük a nemcsak svéd, de jellemző északi étkezést először a maga eredetiségében, melyet később annyira megszoktunk, hogy az otthon való étkezésbe kellett magunkat újból beletalálni. Az étellel, itallal dúsan megrakott asztal a svéd vendéglőkben általános «Smörgárdsbord»-nak, melyre később még reá térünk, volt dúsabb kiadása; volt itt leves, kétféle meleg sült, hideg sültek, főtt burgonya, tengeri hal, lazacz melegen és hidegen, sardina, tengeri rák, «Smörbröd» azaz vékony vajas kenyér szeletek, tészta neműek, befőtt gyümölcs, narancs, sárga édeses sajttal kent kenyérszeletek, kis palaczk sör, bordeauxi és rajnai borok s egész oszlopokban a régi idők óta élvezett igazi nemzeti kenyér a «

Fladbröd», mely kemény lepényszerü, közepén gömbölyű lyukkal. Ezt élesztő nélkül rozs és árpa lisztből gyúrják s vaslemezeken sütik; ízre a kenyérhajra emlékeztet s elég jó, különösen vajasan. Mint az éhes legyek egy czukordarabkára, úgy esett a sok utazó ennek az illatos étkektől gőzölgő asztalnak s markolt belőle kiki annyit, a mennyit elkölteni birt. Kiszolgáló személyzet nincsen, csak az ajtó előtt ül afféle pénztáros, a ki be mindenkit ereszt, de ki csak azt, a ki obulusát — i korona 30 öret — leteszi; hogy keveset evett-e vagy sokat, azt nem kérdezi, hanem egy jegyet nyom nyugtatóúl a markába