Chernel István: Utazás Norvégia végvidékére, 57 eredeti képpel / Budapest, Franklin, 1893. / Sz.Zs. 1431

XII. A szabad Jegestengeren és Finnmarken fjordjaiban

297 fordultunk. A tengeren ezernyi ezer sirály — Rissa tridactyla — mint a szunyogfelhő tánczol a zajgó hullámok fölött s fehérségükből kibarnállik a hoss^ufarku halfarkas — Stercorarius crepidatus — fáczány forma, vércsereptü alakja. Ez a halfarkas faj lényegesen különbözik a kö%. halfarkastűi— Stercorarius parasiticus — nemcsak túlságosan hosszura nyúlt két középső farktolla által, hanem abban, hogy míg utóbbi hol egészen barna, hol barna és piszkossárga tarka és feketehasu, ez mindig sárgás altestü és sohasem sötét. Előttem 30 db. ilyen hosszufarku halfarkas prédázott most a sirályok közt, mindegyik világos hasú és aránytalanul meghosszabbult két középfarktollu volt, a mi felületesen nézve oly formát ad nekik repülés közben, mintha nem farkuk, hanem hátra nyújtott gémlábuk volna. Berlevaag sziklás, komor helyen épült, temérdek halszárogatója majdnem nagyobb tért igényel, mint házikói. Meglehetős hullámjárásban, mit inkább a sokféle erős tengeri áramlat mint a szél okozott, siettünk tovább, figyelve a madáréletet, mely a tengeren kibontakozott. Egymást érték a hullámok fölött havazásként kavargó sirályfelhők, köztük mindig egy pár hosszúfarkú halfarkassal. A nap a tenger szine felé szállott, megbágyadó fénye reá verődött a szürke partoldalra, a szélvizek habjai fölött pedig a sötét háttérből csak annál jobban kirivó-hosszú, rezgő fehér vonal mutatkozott. Puszta szemmel a sziklákhoz verődő habok tajtékának avagy a partszéli vizek fehér hullám fejeinek tarthatnók azt. A messzelátó azonban felvilágosít, majd közelebbre fordulva a szárazföldhöz, a nélkül is tiszta képet nyerünk mibenlétéről. Nem tajték az, nem is a hullámfejekből kikerülő sáv, hanem csupa sirály, kisebb-nagyobb rajoknak egybe olvadt végtelen lánczolatja. A madarak sürü vonala határozott irányban nyugotnak tartott, egyenesen Svltefjord,