Chernel István: Utazás Norvégia végvidékére, 57 eredeti képpel / Budapest, Franklin, 1893. / Sz.Zs. 1431

X. A legészakibb Európában

249 még javában járnak-kelnek az emberek s kis, két-három éves gyermekek is játszanak az utcza porában. Ebéd után mindnyájan a fedélzetre telepedtünk, élvezve a remek tájképet. Éjszak felé megjelenik a jeges tengerből feltornyosuló igazán magányos, vad Fuglő (e néven több szigetet jelölnek meg Norvégiában, értelem szerint annyit tesz mint «madár-sziget»), mely körrajzában óriási megsziklásodott kakastaréjhoz hasonlít. Sziklaszakadékai közt vagy inkább mesterségesen kapart odúkban millió madár fészkel ott, főleg a papagálycsőrü lunda — Mormon arcticus. Szerte szét a tengeren látjuk úszkálni a gombócztestű, nagy fejű, otromba csőrű szárnyasok csapatait. Folyton bukdosva, szárcsaszerűen felröppenve, lubiczkolva szántják csapásaikat a sírna tenger felszinén. E röpiilésük közben inkább békákra, mint madarakra emlékeztetnek, mert míg a szárcsa inkább vízbe érő lábaival csobog, addig a lundák fél teste s fél szárnya a vízből ki sem emelkedik. Alkák és fekete lummák szintén bőven találkoztak, de sokkal kisebb mennyiségben. A sirályok közül főleg a lósirály és a nagy tengeri sirály ragaszkodik a «Sirius» hajócsapásához rekedten fel-fel rikkantva. Dunnaludak s pár északi csér egészíti ki a madárképet. A tájék mindinkább hatalmasabb körvonalokban bontakozik ki, befordulunk Észak-Norvégia legcsodásabb szépségű tengernyelvére a «

Lyngenfjord»-ba (23-ik kép); miután Lyngstuen meredek falazatát megkerültük. Hosszú lánczolatban glecserek, óriási várromokhoz hasonló sziklaromok, merőlegesen a tengerből emelkedő kopár sárgaszürke hegyfalak, vad, szakadásos völgyek, morenák remek változatoságban, bámulatosan sorakozva halmozódnak össze, a tenger mosta 1500—2000 mét. magasságig feltörekvő roppant sziklavilágban. A hajó közvetlen az óriási sánczok lábához