Chernel István: Utazás Norvégia végvidékére, 57 eredeti képpel / Budapest, Franklin, 1893. / Sz.Zs. 1431

IX. Egy hónap Tromső szigetén

2?9 mikor igazán a legmegkapóbb, gyönyörűséges kis családi boldogságot kellett megbontanom. De hát kellett. Ha nem víztaposó lenne, dehogy bántanám, igy azonban szükség van reájuk, hisz e faj pelyhesei a világ alig két muzeumában — a christianiaiban és göteborgiban — találhatók s leirásuk is csak futólagosan történt mindeddig.* Az ismeret, tudás mohóvá tette az emberi szellemet, rohanni akar előbbre, hogy megközelítse legalább örök ideálját: a felvilágosultságot. Megnyomott engem is ez a felfogás egy parányi része, áldozatul kérte a kis madárkákat — az áldozatot meghoztam. Eltettem őket, meglőttem még az anyjukat is. Most azonban keressük az utat, mely levezet Tromsőnek a Sandsundtól mosott partjára, a sziget északnyugoti részére, a hol Langenaes és Samnaes félszigetei fekiisznek. Feleségem kagylók után, magam meg a madárság után néztem. Volt sok piroslábu viziszalonka, parti lile, tengeri sirály, dunnalud, néhány fekete récge — Oidemia fusca — egy kis csapat szélkiáltó — Numenius phaeopus — és két karakatna — Graculus carbo —• de nem vártak be lövésre. Egészen a tengerre rugó kis földfokon, a szomszéd halásztelepek szerény kikötőjénél, sajátságos kunyhóra akadtunk. Régi felfordított hajó képezte tetejét, mely alá oly tág üreg volt kaparva, hogy tiz ember is meghúzódhatott benne. Felkanyarodtunk ezután az egyik közeleső majorba, melyből simára borotvált férfi lépett elénk s LöKKE-nél tudakozódott mi járatban vagyunk. Emberünk — ki mellesleg LöKKE-nek vadászpajtása volt nem egy éjjeli hófajd vadászaton —- egy darabig hozzánk szegődött s érdekkel kisért, de sehogy sem birta felfogni, miért akarunk csak kis madarakat lőni? Háza táján a domboldalt fiatalos vágás és különösen sürü hanga* Leirtani őket a ll-ik nemzetközi madártani congressus főjelentésének ll-ik kötetében 137—144 lap., a hol e fiókák szines rajza is megtalálható.