Chernel István: Utazás Norvégia végvidékére, 57 eredeti képpel / Budapest, Franklin, 1893. / Sz.Zs. 1431

VIII. Az északi sarkkörön túl

149 van, egyik élet a másik élettől függ. S ez végig, az állat ország minden során jelentkezik, az életfenntartást biztosító élelemszerzés lánczolatos összeforradása által, vagy más szóval minden állatfaj ott él, a hol eledele tenyészik. A legparányibb növényt, a legparányibb górcsői állat eszi meg, ezt valami kis rák vagy féreg üldözi, ezeket a halak és hüllők, a halat a fókák, bálnafélék, sirályok, ezeket a czápák, a sirályt a sasok s így tovább minden sorozaton. A tengerben, tavakban a vízi-állatok, erdőkben-hegyekben, pusztákon, síkföldön pedig e vidékeken tartózkodó állatfajok életén vonul végig ez az egymást való felfalás s nemcsak a különböző osztályokra, hanem egy-egy osztály családaira, nemeire is vonatkoztatható (pl. a sas megöli a foglyot, nemcsak a nyulat). Ebből következik az is, hogy tulajdonképpen minden állat ragadozó, de meg ha az egyest az egészhez viszonyítjuk az is, hogy minden állat hasznos, mert megfelel annak a hivatásnak, mely szükséges arra, hogy összeműködés legyen s a természet háztartásán csorba ne essék, hanem az élet igazi körfolyama, megszakadás nélkül keringjen. Haszon és kár csakis az állatot az ember érdekeihez viszonyítva létezik, de a természetben valósággal nincsen; s egyedül az ember az, ki büszkén tartva magát a «teremtés koronájának», szabadalmat vél bírni arra, hogy mindenre kivesse karjait, fajtársait sem véve ki. Harstadhavn a következő állomás. A folyton szebbülő, festői vidék tetőfokát éri itt s teljes lényünket lefoglalja a nagyszerű hatás. A kikötő telve kisebb-nagyobb hajókkal; a parton, utczákon, házak közt temérdek nép, szokatlan élénkség, forgolódás. Vásár van. Ugyancsak kellemesen értesültünk kapitányunktól, hogy legalább is két óráig maradunk itt, alkalmunk nyilván így,