Bérczy Károly (szerk.): Hazai és külföldi vadászrajzok. Budapest, 1882. / Sz.Zs. 1455

Vadászrajzok. Havas Sándortól - II. Beszterecz

30 BESZTEltECZ. bámulásunkra egyszerre elvesztők a nyomot s kétkedve állottunk meg. Csáki azonban egész bizalommal maga elé, az általunk eddig észre nem vett köridomura nyalt lékre mutatott s kutyáit uszitotta. Mindenekelőtt gondos szemle alá vettük az égres körüli térséget s mindössze öt illyen lékre akadtunk. Minden lék elé egy vadászt állított Csáki, maga pedig a többi vezetővel az égresbe ment, melly néhány alacson égerfabokorból s odvas fatörzsből állott, az általunk őrzött lékeknek majdnem közepette. A kutyák ösztönszerűleg mentek gazdájok után s füleiket a gazhoz közel tartva hallgatóztak. Majd ismét a lékekhez futottak, mindegyikét bejárva s ismét az égerszigetre térve. Csáki mindegyikünknek szoros vigyázatot ajánlott; mondá, hogy szemeinket a lékről le ne vegyük, hanem a mint a vidra fejét a lékből kiüti, azon pillanatban lőjjünk reá, különben visszaszökik a jég alá. Csáki és társai most a bokrok töveit s az odvas fák alját túrták és piszkálták hosszú nyelű nádmetszőkkel. A feszült várakozás ezen ideje volt a legkellemesebb s mi előre is megjutalmazva éreztük magunkat. A kutyák hol egyik hol másik lékhez futottak, a vidrának vizalatti járását szinte érezve. Valóban csodálatos sebesen tud ezen állat úszni. Alig vakkantotta el magát a kutya egy tőlem puska- lövésnyire eső léknél annakjeiéül, hogy a vidrát ott látta: töszomszédom fegyverre durrant, de későn és igy hibázva, mert alig néhány másodpercz múlva az égresen őrködő kutya már maga alatt érezé mozogni a vidrát, nagyott ugrott s dühösen kezdé maga alatt a gazt harapni és kaparni. Szinte látszott az irány, mellyet a vidra a gaz alatt követett s majdnem ugyanazon perczben másik szomszédom lőtt a lékbe, de ez is hibázva. Végre negyedórai ide s tova üldözés után, a kis szörnyeteg az én lékemből dugta ki fejét, nagyot fújván bajusza alól. Azon pillanatban üdvözlém őt fegyveremből s a lék rögtön vérvörösre lön festve. Csáki arczán most jelentkezett először egy kis kedv; nádmetszőjével a jég alatt kutatott a kis idő múlva egy nagy, rókányi vidrán gyönyörködtünk. Alig húzta ki, a kutyák isszonyú dühvel kezdték a vidrát tépni, szaggatni; én ütöttem őket, megakarván menteni keservesen szerzett zsákmányomat; Csáki azonban megnyugtatott, mondván: „Soh se tessék attól félni, hogy a kutya a vidra bőrének árthasson; tépheti azt egész napon át a legnagyobb juhászkutya, de csak egyetlen szőre szálát sem képes kitépni." — S valóban olly vastag a vidrabőr és mindamellett, hogy ritka lágy és finom szőre van, ez olly tömör, hogy a kutyák fogainak épen semmi nyoma sem látszott meg rajta. „Keress kutyám, keress!" mondá Csáki „itt még többnek is kell