Bérczy Károly (szerk.): Hazai és külföldi vadászrajzok. Budapest, 1882. / Sz.Zs. 1455

Újfalvi Sándor: Erdélyi vadászatok és vadak (Nagyobb munka töredékei)

ÉS VADAK. 303 állat. Részemről azon meggyőződésre jutottam, hogy az, 1762. oct. 8-án a borgói Pláj magaslaton lelte halálát. Boldogult ipám jelen volt e vadászaton, mellyet édes atyja itt, mint Doboka vármegyei alispán tartott. Borgó vidéke, melly akkor a Bethlen grófok birtoka volt, Doboka megyéhez tartozott. Ipam 86-dik évében halálozott el s utolsó éveiben is szenvedélyes vadász volt. Yadászkalandjairól sokszor beszélgetett s ünnepe volt, ha a bölényvadászatról emlékezhetett. Szerinte ez utolsó, jól kitermett tehén volt s hozzávetőleg 10—12 esztendős lehetett, öt mázsát és 42 fontot nyomott. A jó öregen kivül két igen vén oláh embertől hallottam a bölényről. Századik esztendejüket közeliték mindketten s mint havasi lakosok testi erejöket s emlékezetük éberségét fogytig megtarták. Az egyik borgói Gorzsa Juon, hires vadász, kivel 1814-ben gyakran vadásztam a borgói havasokon. Hanyatló évei daczára, csak olly könnyen mászta a meredek bérczeket, mint magam, akkor még fiatal suhancz. Mint állitá, négy bölény elejtésén volt jelen, mellyek pár vadászt meg is roncsoltak. Lelkesedve rajzolá, hogy mostani medvevadászataink, ha néha komolyabb szinüek is, de azokhoz képest csupa gyermekjátékok. Mert most a vadász a medvére mindig támadó helyzetben marad, míg a bölénnyel való csata gyakran védelmi helyzetre szoritá a vadászt. Elhibázott lövését éltével, vagy jobb esetben csontjai összezuzásával lakolta. Jelen volt ő is az ipam által eléadott utolsó bölényvadászaton, s szerinte is, ez volt Erdélyben az utolsó. Egy Krizsán Alexa nevü hasonló öreg oláhot ismertem, ki régebb nagy vadász volt, de már elaggott kora nem engedte velünk fáradozni. Estenként néha kitántorgott ttizeink mellé, hol a régi vadászatokról órákig regélt. A bölényről emlékezése merőben talált a más két élő tanúéval. Elevenen emlékezett még a hetekig tartott jó izü pecsenyére, mivel egy bölény elejtése a merész vadászt jutalmazza. A mult század szokatlan békés napjai az erdélyi embert a harcz teréről gazdászata mellé szorítván, a mindinkább szaporodó népség a termő föld hiányát erdőirtásokkal kénytelen pótolni: mi miatt az őserdők gyérülni kezdettek. Továbbá marhával és kecskével mind belebb hatolván a vadonba, a szilaj bölény magányát felveré, melly az emberi zajos szomszédságból odább vonult s a szomszéd Kárpátok sivatagjaiba örökre eltűnt, mint a vad indus, ha ős erdeiben fehér ember mutatkozik s az eke barázdát kezd húzni.