Bérczy Károly (szerk.): Hazai és külföldi vadászrajzok. Budapest, 1882. / Sz.Zs. 1455

Újfalvi Sándor: Erdélyi vadászatok és vadak (Nagyobb munka töredékei)

ÉS VADAK. 301 utolsó táblabírói toll, hogy ez osztály magyaros, őszinte meleg, egyszerű de férfias hangja a haladó kor ízlésétől megtisztul tan, nemzetem irodalmát, nemzeti létünk ez alaposzlopát, mint zöldellő repkény örökre körül virágozza. I. A fejedelmi fénykorban Erdély sivatagjain a bölény volt a vadkirály. Erre volt akkor a legkedveltebb vadászat. E szilaj vad megtámadása, ingerlékeny bősz jelleme miatt, gyakran állított elé ollyan jeleneteket, mellyeket csak edzett s kipróbált vadászok bírtak legyőzni. Legyőzése megfeszített erőt kívánt, mert nem egy könnyen adta meg magát. S ha nem volt halálra sebhedve, boszut állott üldözőjén. Minthogy megtörése nagy fáradalommal s nyilvános veszedelemmel járt, annál érdekesebb élvezetet nyújtott a vadásznak. Erdély harczfiai azon gyér pihenő órákat, mellyeket a török tatár s más szomszéddal örökös küzdelmeik közt megnyerhettek, a bősz bölénnyel viaskodásra szentelték. Az izmos bátor vad kifejtette az ifjú levente bátorságát s izmait megedzette. Az iíju sarjadék lelki s testi képességének első próbatéteit a bölénnyel életre halálra küzdelem közt fejté ki, melly után bátor barczfi válhatott belőle. Azon tettdús korszaknak mindenek felett bátor lelkekre s edzett markokra volt szüksége. S voltak is. Ellenkezőleg mint puhálkodásra hajlandó s papirost pusztító korunkban. A bölény, mint mogorva s magánosságot szerető vad, az emberi zajtól a lehetőségig távol, sivatag vadonokban tanyázott. Legfelebb fajzáskor (augusztusban) keresték fel egymást, mire megint különváltak. Martius utóján rendesen két borjút vetett, mellyeket olly gondosan rejtett el, hogy meglelése a legfinomabb kutatónak sem sikerült. Rendes eledelül gyepet, télen át farügyet, famohát, varjusátét használt. Mind e sovány eledelek daczára többnyire kövér volt s nagy termete mellett is a legsűrűbb csalitokon könnyű gyorsasággal tört keresztül. Biztos czélzást igényelt, mert ruganyos vastag bőre s testét behálózó kemény izmai miatt csak egyes kiváló részei, mint a fültő, vérhát, szív, vese és vékonvja halálosan sebhetők; a másutt ejtett seb a különben is bösz vadat még dühösebbé tette s boszúállása kétségen kivüli volt.