Barthos Tivadar: Örökzöld , Vadászemlékek / Budapest, [Budapesti Hírlap], 1926. / Sz.Zs. 1644

Utolsó találkozás

93. óra volt, hogy a kozmescseki tanyára értem, ahol mosdás után nagy pusztítást vittem véghez az elemózsiámban és nyomban lepihentem a tiszta szobában. Hiába, a kényelem az pótolhatatlan. Miután a Studena oldallal egyszer s min denkorra végeztem, megpróbáltam a Gropa ha vas alatti vágást, ahol a megfigyelő szerint délután négy és öt óra közt rendesen betartotta váltóját egy hatalmas, csupán félaganccsal biró bika. Már jóval négy óra előtt fent voltam a csúcson, ahonnan a harmadévi tarvágást át lehetett tekinteni. Alig ülök ott vagy húsz percig, egyszerre a vágásban ágropogás hallatszik. Joskó sokat jelentően néz reám, én fegyveremet lövésre készítem és megfeszített idegekkel várok. Az ágropogás mindig közelebb és közelebb hangzik, már hallani lehet a lépések tompa csoszogását is, még egy pillanat s az egyik bokornál kilép — egy megszökött muszka! Első dühömben agyon akartam lőni, ráfogtam a fegyvert:] „Stoj!" (állj!) kiáltással. A szegény nyomorult ólomszürke lett, karjait fölemelte és letérdelt. Joskó aztán valamit beszélt hozzá s miután kitűnt, hogy az utat tévesztette el, — hiszen a galíciai határ egész közel volt — Joskó útbaigazította, azonban ráadásul jó párat suhintott rá az elrontott les miatt. Napokig jártam a különböző havasokat, dehát örömem nem igen tellett benne, mert, eltekintve attól, hogy szarvassal nem jöttem össze, elkedvetlenített az is, hogy az ősrenge-