Barthos Tivadar: Örökzöld , Vadászemlékek / Budapest, [Budapesti Hírlap], 1926. / Sz.Zs. 1644

Nagykakas után

43 pár gyalogösvény; a pláj járhatatlan volt a tavaszi olvadás miatt, így tehát a gyalogösvények egyikére fanyalodtunk. Inkább vadcsapás volt az, mint gyalogösvény, amit később igazolt is a hórégió kezdete, ahol karavánunk egy még teljesen téli szőrben levő szarvastehenet ugratott el. A mindinkább szaparodó hóban a szarvasok rendes utat tiportak ki. A járás egyre nehezebb lett, mert a hó magassága néhol a másfél métert is meghaladta. Csendesen, ziháló mellel lépkedtünk az utattörő teherhordóink nyomában, a zsebkendőink csakhamar facsaró vizessé lettek az izzadtságtól. A szürke felhőkből lassanként szitálni kezdett a hó és mert a szél északra fordult, a havazás kellemetlenné vált az éles hókristályok miatt. Végre elértük a véderdőt, hol a fák már ritkábbak lettek, ezen áthatolva, feljutottunk a havasra, ahol szállásunk, egy juhászkalyiba állott. Nyitott teteje ontotta a szikrával vegyest füstöt, az előreküldött kihallgató pattogó tűzzel várt minket. Viszontagságos kapaszkodónkban ez az egy epizód ígérkezett kellemesnek, mert a kellemetlen, zord időben csontig átázva, fázva értünk a kalyibába. Csomagszállítónk már a kőlábakon álló, egyszerű, szegényes gunylió eresze előtt vártak reánk. Barátaim nem valami nagy bizalommal nézték a „vadászkastély"-t, amely kéthárom napig lesz szállásunk, aszerint, ahogy a vadászszerencsénk szolgálni fog. A zord időben magam is bizonyos megilletődéssel néztem a