Barthos Tivadar: Örökzöld , Vadászemlékek / Budapest, [Budapesti Hírlap], 1926. / Sz.Zs. 1644

Az első őzbak

19 tem egy pogácsát. A kocsiraülés, az erdőbe való kijutás, minden ködfátyolképszerüen van előttem, arra emlékszem csak határozottan, hogy egy helyes kis puskát nyomtak a kezembe és engem a vadászaton résztvevő rudnoki jegyző védőszárnyai alá helyeztek, aki kis puskámat megtöltötte és megmutatta kezelését. Egy szálerdő lankás szélén álltunk fel, a hajtók

1 .nagy lármával hajtották az előttünk elterülő cserjést. A mentorom háta mögött gombát szedegettem, a jóizű tinorú gombából kalapomban már jó rakás volt, unalmamban kis nyársat csináltam s az állásunkat alkotó hatalmas tölgyfa háta mögött gombát akartam sütni. Egy [kis avart kapartam a szolgafám alá, éppen gyújtót akartam kérni a kulináris művelethez, amikor csendesen rámszól mentorom: — .Csendesen, csendesen, jönnek az őzek. Ijedten kaptam a fához támasztott fegyverem után s a fa derekához .lapulva, vizsga szemem rögtön fölfedezte a cserjés szélén álló őzcsaládot, amint a veszedelem előérzetében tétován vizsgálódott. A vadászláz elfogott, a szivem lüktetését a torkomban éreztem, görcsösen markoltam meg kis fegyveremet. A hajtók zajára a megriadt őzcsalád előbb a felettünk levő állás felé akart kitörni, de ott duplázással fogadták őket, mire a kecses, piroscsuhás állatok mellettünk törtek ki. Vadásztársam az egyiket tűzbe marasztotta, míg a bak mellettem tört ki mintegy nyolc-tíz lépésre. Önkéntelenül sütöttem el fegyverkémet, talán