Barthos Tivadar: Örökzöld , Vadászemlékek / Budapest, [Budapesti Hírlap], 1926. / Sz.Zs. 1644

Az első őzbak

17 forgott, piros politúros perselykémbe örömmel dugtam be a szülők vagy rokonok jóvoltából kapott fényes hatoskákat, vagy a máriás húszast, azzal a jóleső érzéssel, hogy abból fogok magamnak szép kis vadásztáskát vásárolni, amit már ki is néztem a fegyverkereskedő kirakatában. Az elemi iskola negyedik osztályából fényesen levizsgáztam, értelmes feleleteimért még protekció nélkül is jutalomkönyvben részesültem, ha jól emlékszem, Robinson Crusoe díszkötéses történetét kaptam; büszke is voltam rá, de még büszkébb édesapám amaz Ígéretére, hogy jó tanulásomért elvisz engem magával Jászóra vadászni. A szülői ház kötelékein ,túl eleddig nem voltam. Nálunk nem volt szokásban az, hogy a serdülő gyermek ide vagy oda látogatóba menjen. Természetes tehát, hogy a kilátásban levő utazás, a még nem ismert, de annál hőbben óhajtott vadászat ismeretlen gyönyörei állandóan izgatták gyermeki fantáziámat, szerettem volna a napokat, heteket átaludni, egybeolvasztani. Végre elérkezett augusztus hava, amelynek közepére volt utazásunk kitűzve. Egyik szép reggelen megállott házunk előtt a jászói prépostság négyesfogata, a bakon a premontrei rend cselédeinek sötétkék libériájába öltöztetett mokánybajuszú kocsissal és én édesanyámtól egy jövendő vadászhoz nem illő elfojtott szepegéssel váltam el, hogy első vadászkirándulásomra menjek. Az elválás keserveit hamar elfeledtette a szórakoz2