Barthos Tivadar: Örökzöld , Vadászemlékek / Budapest, [Budapesti Hírlap], 1926. / Sz.Zs. 1644

Ludazás télen

161. tot pillantottam meg, nem messze az országúttól. Rövid haditanács után embereimet az e célra kukoricaszárral maszkirozott szánon leküldöttem, hogy térítsék a ludakat felénk, mi meg elrejtőztünk az út árkában. Alig hogy elbújhattunk, már hallatszott a szárnyrakelt ludak ijedt gágosása,' zsivajgása és az egész falka kettőnk közt vonult el. Három dörrenés, három lud vágódott le az árokszéli hóba a mi örömünkre, A ludak a lövések után szétváltak, pár darab a leilei határban telepedett le, amint azt távcsöveinkkel kivehettük. Vájjon érdemes-e utánukmenni, tűnődtem, de Pista vadőröm biztatott, hogy van ott még több is, hiszen ott van az <al bizonyos épülő ház, amelyiknek ablakából,lehet a ludakra lőni, tehát utánuk megyünk. Alig hogy befordultunk az „Úszói" dűlőúton, vagy tiz-tizenöt darab ludat fedeztünk fel üvegeinkkel. A ludak a nagy hóba \ szinte beásták magukat, úgy, hogy csak jó prizmás üveggel lehetett őket meglátni. Szegények az élelemkeresés folytán annyira megfeledkeztek az óvatosságról, hogy szánnal „hegyibök" mentünk, s mire nagy ijedt gágogással szárnyra kaptak, már Lóri barátom az egyiket lemarasztotta. Ezen kis incidens után eljutottunk a lellei temetőhöz, hol stratégiánk szerint az egyik szánnal fejhajtattam az épülő házhoz, míg Lóri barátom a másik szánnal ment körözni a partoldalon legelésző ludakra. Egy negyedóra alatt két lövést hallottam s a ludak, amelyekből Lóri ismét két darabot marasztott le, közvetlenül a mi cselédházaink íi M