Barthos Tivadar: Örökzöld , Vadászemlékek / Budapest, [Budapesti Hírlap], 1926. / Sz.Zs. 1644

A Magas-Tátrában

154. No, ezen az éjszakán nem kellett ringatni, úgy aludtam, mint egy ürgésző juhászkutya. Vasárnap reggel verőfényes, szép napra ébredtünk. A hideg változatlan volt ugyan, de a szélvihar elült. De vadászatról szó se lehetett, hiszen a hó helyenkint két méternél is magasabb volt. A zergéktől ez évre el kelleti búcsúzni. Próbáltam ugyan hóabronccsal járási gyakorlatokat,, de a szokatlan „jármű"-vel úgy összevertem a bokáimat, hogy ez élvezetről végképpen letettem, így hát nem volt más teendő, mint összepakkolni holmimat és megpróbálni a lejutást Csorba állomásra. Az volt a szerencsém, hogy fent a Csorba-tó mellett egy ski-tanfolyam volt, akik élelmezéséről gondoskodni kellett, így hát a tanfolyamvezető főhadnagy szívességből összeállított egy karavánt, akinek segédletével, kisebb-nagyobb akadályok után, szerencsésen lejutottam az állomásra. Bizonyos jóleső érzéssel ültem be a közvetlen kocsiba és rövid félóra alatt Poprádfelkára robogott be vonatunk. A vonaton éppen barátaim sorsa felől tűnődtem, mert a telefonfelhivás hiábavaló volt és óriási örömömre kik rohamozzák meg a kocsit? Hát Rajtsán és Worlitzky, mintha összebeszéltünk volna. Örömmel ölelgettük meg egymást és bevonultunk az étkezőkocsiba, hogy a viszontlátás örömére áldomást igyunk. A kölcsönös kérdezősködések után kisült, hogy Worlitzky, a „vad vadász", majdnem otthagyta a fogafehérét. ő ugyanis az első napon, csütörtökön, kierőszakolta a kimenetelt. Nekivágott kisded ka-