Barthos Tivadar: Örökzöld , Vadászemlékek / Budapest, [Budapesti Hírlap], 1926. / Sz.Zs. 1644

A Magas-Tátrában

159. ravánjával a zergerégiónak. Persze, ő is oly óriási küzdelemmel tudott a tomboló hó- és szélviharban előrehaladni, akárcsak én harmadnapon, azonban őneki, hogy a zergerégiót elérje, előbb át kellett mennie egy szálerdőn, amelyen keresztül vezetett a cserkészösvény. Az erdőben küzdöttek éppen s egy kisebb tisztásnál, egy szikla mellett fujtattak, amikor az egyik le nem írható erejű szélrohamra ágyűdörejszerű zajt hallottak, amit követett gyors egymásutánban a többi dörej, ami végül gigászi méretű zajba, ropogásba olvadt össze, belekerültek egy széltörésbe; az óriási 80—100 éves fenyőóriások mint a gabonaföldek szalmája a kasza alatt, úgy omlottak halomra. Worlitzky kisérői térdre hulltak. ,,Jaj, Bozsemoj!" (én Istenem!) kiáltással hányták magukon a keresztet. Worlitzky maga is meg volt illetődve a természet fenséges ereje láttára. Ezer szerencséjük volt, hogy éppen azon a tisztáson voltak s így menekültek meg a csúnya haláltól. A hegyoldal rövid percek alatt a babiloni pusztulás képét nyújtotta. Óriási küzdelmek árán, hol a fejszének éppen olyan szerepe volt, akárcsak az afrikai dzsungelekben, ép kéz- és lábbal visszajutottak a lomnici Palace Hotel jól fűtött, kényelmes termeibe. Miután látták, hogy ők sem tudnak vadászni, elhatározták, hogy hazautaznak. Próbáltak velem ők is telefonon érintkezni, de a tomboló vihar már első napon elszaggatta a telefondrótokat, oly óriási ereje volt a viharnak, hogy a tát-