Barthos Tivadar: Örökzöld , Vadászemlékek / Budapest, [Budapesti Hírlap], 1926. / Sz.Zs. 1644

A Magas-Tátrában

160. semre azt mondta, hogy csak tessék aludni tovább, mert a vihar tombol. Hát ez szépen indul, gondoltam és mit tehettem mást, a baloldalamra fordultam. Csodálatos, de vagy tíz óra volt, amidőn felébredtem, dühösen kapkodtam magamra ruhadarabjaimat, hogy így elkéstem, kiszólok Havasnak, hogy miért nem költött fel, amire a ritka nyugalommal biró derék öreg azzal válaszolt, hogy hiába költött volna fel, mert még az udvarra sem léphet ki az ember, oly óriási tömeg hó esett le az éjjel, úgyhogy a bejárati ajtót a szó szoros értelmében ki kellett a hóból lapátolni, hogy fáért mehessenek, nehogy megfagyjunk. Rövid reggeli után lehangoltan nyitottam ki a pitvarajtót, szinte megdöbbentem, mert az ajtótól a fatartóig formális alagutat kellett a hóban kiásni,: bogy odajus^ sanak. Az északi rém, a Főn dühöngött, kavarta a havat és arcunkba vágta szúrós jégtűit, a szél süvített, huhogott hozzája, mintha gúnyolni akarná a honrekedt vadászt. Rezignáltán mentem vissza a szobámba, hogy lerakjam magamról a nehezebb ruhadarabokat. Ez, ha jól emlékszem, csütörtökön volt. Vagy tizenegy óra felé fölcsengettem Tátra-Lomnicot, ahonnan a rögtön jelentkező Rajtsán koma azt a választ adta, hogy náluk is tombol a vihar, ő fel se öltözött, de Worlitzky, a „der Wilde Jäger" kiment ebben az istenitéleti időben. Lebeszélésünk után, hogy az unalmas, hosszú napot agyonüssem, valami olvasmány után néztem. A szekrény tetején levő lomtárból kihalásztam a