Barthos Tivadar: Örökzöld , Vadászemlékek / Budapest, [Budapesti Hírlap], 1926. / Sz.Zs. 1644

A Magas-Tátrában

149. szegyurt, miközben a dohányra egypárszor rásercentett, hogy zamatosabb legyen s az így elkészített gyurmát a pipába tömte s aztán a pipát belehelyezte a parázsba. Kisvártatva kivette a tűzből s szárát bedugva, vidáman eregette a füstöt, minekutána fölszedegették csomagjaimat, hogy tovább kapaszkodjunk. A „Móry"-szálló előtti megállónál a sötétben egy alakot pillantottam meg, aki magyar ,,jó estvét" kívánással fogadott. Az öreg Havas, a kincstári fővadőr volt, aki kenyere javát ebben a számkivetettségben ette meg, a magyar haza ez egyik végső pontján, az 1400 méternél nagyobb tengerszínfeletti magasság festői szép, de mégis zord világában. Havas jelentése nem volt biztató, mint tapasztalt hegyilakó, tartós rossz időt jósolt. A légsúlyimérője is a viharpont alá süllyedt, mint mondotta. Ilyen kilátások mellett az időközben mind sűrűbben hulló hópelyhektől borítottan rossz kedvvel nyitottam be Havas egyébként barátságos, tiszta lakásába, amelynek egyik szobája volt a vadásztanya. A majdnem kétórás, erős kapaszkodás után jól esett a barátságos, praktikus berendezésű szoba melege. Kipakolódtam, megtettem az előleges intézkedéseket a holnapi vadászatra és a rövid étkezés után nyugodni tértem. Az éjjelem, elég nyugtalan volt, mint általában minden vadászatom előtt, mert megvan az a leküzdhetetlen rossz szokásom, hogy arra gondolok, azzal foglalkozom, hogy milyen idő lesz holnap. Korán reggel bejött fűteni az erdőszolga, aki félálomban tett kérdé-