Barthos Tivadar: Örökzöld , Vadászemlékek / Budapest, [Budapesti Hírlap], 1926. / Sz.Zs. 1644

Felvidéki kaland (I., II.)

132. Lucifer rossz kedvében egymásra hányta volna az óriási sziklacsompókat és tömböket. Előre figyelmeztettek, hogy ne legyek türelmetlen, mert a hajtás vagy /másfél óráig fog tartani. Egyik szikláról leseperve a havat, helyet foglaltam és távcsövemmel terepszemlét tartottam. Valóban pompás hely volt ez, nemcsak a lábaim előtt elterülő erdőséget tekinthettem áf, hanem távcsővel igen jól kivehettem a Nyitra völgyében elterülő csodaszép panorámát, élvezettel szemléltem a benedekfalvi Detrich-család nyitraszegi donjonos kastélyát, odább Nemeskosztolány a Kosztolányink, Nóvák a Majthényiak, Rakovszkyak kastélyaival, majd mint határzáró, a bajmóci vár, a Pálffyak ősi sasfészke. Az egész fölött pedig a „Ptácsnik" impozáns, erdőkoszoruzta csúcsa őrködött, mint a természet hatalmának jelképe az emberi hatalom felett. Igazán, nem bántam meg, hogy erre a kapaszkodóra vállalkoztam, a fáradságért bőven kárpótolt a gyönyörű látkép. A látottak hatása alatt gondolataim visszaszálltak az elmúlt időkbe, amidőn a nemességre hárult egyedül a szeretett haza védelmezése, amidőn az egyéni vitézség és kiválóság juttatta örökhírhez és tisztelethez azokat, kik azt kiérdemelték hőstetteikkel. Álmodozásomból a harmadik völgyből felszürődő hangzavar ébresztett fel, távcsövemet a szemeimhez illesztve, a „Csrtom Szkala" alatt, látom az arasznyi embereket, amint picinynek látszó baltájukkal hadonásznak, hal-