Barthos Tivadar: Örökzöld , Vadászemlékek / Budapest, [Budapesti Hírlap], 1926. / Sz.Zs. 1644

Felvidéki kaland (I., II.)

131. mescbbnek Ígérkezett, mert kissé borongóssá vált az idő, minek következtében enyhült az abnormis hideg is. Kedves házigazdáim azon voltak, hogy Diana szeszélyét velem szemben, ha lehetséges, korrigálják s ezért /engem a legbiztosabbnak tudott váltókra állítottak. Az első hajtásban Rakovszky Ferinek kedvezett a szerencse, akit szerinte valósággal, ,,megrohamozt,ak" a (disznók, de ő, ki jó vadász létére a legsűrűbb helyen állt el, ismerve azt a szabályt, hogy a disznók sűrűn át szeretnek menekülni, nem Jűrt a körülötte ugráló feketékből egyet se terítékre hozni, amit nem is csodáltam, mert a sűrűségben talán „Carwer" se tudott volna az átvillanó fekete ördögökből egyet is meglőni, pláne ismétlőfegyverrel. Az ezutáni hajtás a hires „Stangov-Stand" volt. A Kosztolányi-famíliának valamikor volt egy hires jágere, kit Stangának hívtak. Ez állta el a kopózás fénykorában ezt a sziklapontot, ahol ő számos disznónak oltotta ki mécsesét. Ezt a helyet szánták nekem, hol szerintük, ha őisznó van a hajtásban, okvetlenül lövést kell tennie a vadásznak. A hely valóban ideális volt. Az egyik hegy gerincének sziklás nyúlványán volt a „Stangov-Stand", honnan jobbra is, balra is jó kilátás kínálkozott, a jobboldalról még a harmadik hegygerinc alatti, borzalmasan szép sziklacsoportra is jó kilátás esett, e sziklacsoportot a nép „Csrtom Szkala"-nak (ördög sziklája) nevezte el, úgy is nézett az ki, mintha