Barthos Tivadar: Örökzöld , Vadászemlékek / Budapest, [Budapesti Hírlap], 1926. / Sz.Zs. 1644

Felvidéki kaland (I., II.)

130. ontották a meleget szobáinkban és |mi jólesőt érzéssel öltöztünk át, mert akármilyen jól legyen is valaki felöltözve, egy ilyen szibériai ^íideg nap után teljesen dermedt tagokkal kerül haza, a meleg otthoni ruha szinte megváltást jelent. A forró teát a „palota"* hatalmas kandallója előtt ittuk meg, ahol a kedves háziak gyöngébb nemhez tartozói kedveskedve érdeklődtek a vadászat lefolyása iránt és gratuláltak a mi új vadásztársunknak. A nemsokára feltálalt vacsora, a felköszöntők sora csak fokozták a kellemes est hangulatát és még talán most is ott élnénk, ha a házigazda nem figyelmeztetett volna arra, hogy „holnap is nap lesz". Hamar nyugovóra tértünk, az elmaradhatatlan, kedves, ártatlan babonás figyelmeztetés kíséretében, hogy számoljuk meg' 'a — bolthajtások sarkait és mondjuk el reggel, hogy mit álmodtunk. De hát egy ilyen erős napi fáradalom, no meg a húsz egynéhány év nyugalmat követelő életereje miatt, én legalább mit sem álmodtam, hanem elaludtam, akár egy bunda. (Hogy a „bunda" miért alszik, azt csak a közmondás szerkesztője tudja, én nem.) Másnap reggel korán a helyszínre jneintünk, az erdőség egy további, vadregényes, sziklás részébe, ahol a „feketék"-nek biztos tanyájuk volt. Az aznapi vadászat sokkal kelle* Így hívták a régi várkastélynak csupán ünnepi célra használt nagy termét, mit a régiségtől fekete üveges szekrényekben elhelyezett insurrectionális nyergek, csótárok díszítettek.