Barthos Tivadar: Örökzöld , Vadászemlékek / Budapest, [Budapesti Hírlap], 1926. / Sz.Zs. 1644

Felvidéki kaland (I., II.)

129 sző hideget, mind sűrűbben emelgettük tehát lábainkht a hóban, hogy meg ne fagyjon. Az erdő fenséges, néma csendjét nem zavarta semmi sem, gondolataimba mélyedve álltam az állásomon. De mi az? Az erdő fenséges csendjét a távolból odaszürődő zenei hangok zavarták meg, kihallatszott a bombardon recsegése és a „fliegelhorn" egy-egy élesebb taktusa. Felpillantok a szomszédomhoz, Kosztolányi Józsihoz, ki mosolygó arccal, fölemelt kézmozdulattal jelezte, hogy lent, a faluban lakodalom van s a rezesbanda hangjai hallatszanak ide hozzánk a rengetegbe. Szinte kedvünk kerekedett a nagy hidegben egy csárdás, vagy toborzó eljárására, ha nem tartott volna vissza minket a vadászregula. A hajtás eredménytelen volt, vagy legalább is nem jött ki a vadászvonalra érdemesebb vad; mi összeszedelőzködve mentünk a szánkók felé és kedélyesen megbeszéltük a kedves vadásznap eseményeit, persze, jhogy Jenő barátunk vitte a szót. Útközben még egy szép látványban volt részünk. ;Már majdnem p szánkákhoz értünk, midőn vagy három-négyszáz lépésre előttünk, hihetőleg (a lármánkra, egy elég népes vaddisznó-konda gurult át az uton. Persze, lövésről szó se lehetett. Már erősen alkonyodott, amikor szánkóinkra ültünk s a hazafelé vidámabban menő lovacskák egy-kettőre a meleg otthonba repítettek minket. A kivül fülő, hatalmas kályhák 10