Barthos Tivadar: Örökzöld , Vadászemlékek / Budapest, [Budapesti Hírlap], 1926. / Sz.Zs. 1644

Felvidéki kaland (I., II.)

128. — Hiszem és vallom — volt a válasz. Most hozzánk fordult és\kérdé: — Hiszitek és valljátok, vadásztársaim, hogy e vadkhnt a ti szomszédotok ejtette el? — Hisszük és valljuk — feleltük. — Akkor én téged, kedves vadásztársam, a régi, igaz vadásztörvények és szokások alapján valódi vaddisznó-vadásszá avatlak. És hogy ez a liap feledhetetlen legyen előtted, fogadd ez ütést a király, ez Ütést a haza és ez ütést a vadásztársaság nevében — s mindannyiszor gyengéden megérinté Jenő barátunk retrospektiv, kidomborodott részét vadászkésével. A kíváncsian körülálló hajtók „éljen"rivalgása fejezte be a szép aktust, mit ősz bátyánk valószínűen őseitől tanult és adta át nekünk tovább, hogy a jövőben mi is így cselekedjünk. Meleg jbaráti kézszorítással fogadtuk az örömtől ragyogó szemű Jenő barátunkat vaddisznó-viadásznak és egy körpohárral koccintottunk az egészségére. Most a mi kedves házigazdánk, magas korára hivatkozva, bocsánatkéréssel eltávozott s a vadászat további rendezését fiára bízta. Emelkedett kedélyhangulatban hagytuk el a hamvadó tábortüzet, hogy az ebédutáni hajtást vegyük. A hajtók is vigabban emelgették bocskoraikat, hihetőleg az áldomás hatása alatt. Jó darlabig kapaszkodtunk fel az egyre magasabb hóval borított uton, hogy állásainkat elfoglaljuk. A horizont felé süllyedő téli napnak már ereje nem volt, kétszeresen éreztük a met-