Barthos Tivadar: Örökzöld , Vadászemlékek / Budapest, [Budapesti Hírlap], 1926. / Sz.Zs. 1644

Ajánlás

10 össze nem illően sorakoztatja fel, akkor nemcsak azt árulja el, hogy előadásában több a képzelet, mint az igazság, hanem, — ami még rosszabb, — azt is, hogy tájékozatlan a természet nagy tanulmányában. Nemcsak egy olyan passzionátus vadászemberről tudok, aki, ha meg akarta írni az élményeit, hamar megakadt éppen azoknak a részleteknek az elmondásánál, amelyek minden ilyen élményt nélkülözhetetlenül egészítenek ki s amelyek hiánya színtelenné, szárazzá, sőt élvezhetetlenné teszi a máskülönben érdekes esetet is. Barthos Tivadar túl van ezen a veszedelmen. Megállapításai a legaprólékosabb részletekben is helyesek; elárulják, hogy aki az éppen tollára kívánkozó vadásztörténetet elénk adja, az azt csakügyan átélte, minden porcikájában megfigyelte s a hangulatai festése mellett állandóan és magától értendően az igazságot mondja el. Mint nagyon szenvedélyes vadászember, szereti a vadászatnak minden fajtáját. Ha módja van benne, nyakig sárosan cuppog a zsombikosban, a mocsári sneffek hazájában; negyven fokos kánikula nem riasztja vissza az augusztusi foglyászás izzasztó fáradalmaitól; akár egész éjszakát is fagyoskodik a vadlibaleső gödörben, hogy a hajnali húzást el ne mulassza; a síksági nyúlkörvadászatokon, vonalhajtásokon a legsivárabb egyhangúság sem kedvetleniti el; de igazi eleme mégis az erdő, a havas, a hegy, a bérc, a szarvas, a vaddisznó, a fajdkakas, no