Barthos Tivadar: Örökzöld , Vadászemlékek / Budapest, [Budapesti Hírlap], 1926. / Sz.Zs. 1644

A havasokon

Ill sége, Lujza vitte a vezérszerepet. Ez a jó aszszony oly zsírosan főzött, hogy pesti gyomor egy fél napon túl el nem bírta. De ez nem is csoda, mert a havasi tej, amivel főzött, szaturálva volt a kövérséggel, akármennyit vett az ételhez, sok volt az. Okulva tehát az előző évek gyomortúlterhelésein, terepszemlére mentem ki a konyhába, hol köztem és Lujza közt a következő épületes párbeszéd fejlődött ki, mit feleségem mosolygó érdeklődéssel hallgatott. — Hát mi lesz az ebéd, Lujza? —

; kérdém. — Lesz kirem alason gombaleves, marhapecsenye gombagarnirunggal, és ha tetszik, juhtúrós galuska, — felelte. — Hát igen jó lesz. De most, Lujza, mutasd meg, van-e ellég tejfeled? — szóltam. Nagy örömmel mutatta meg a kamrában a hófehérre sikált, vörösrézabroncsos fakupákat, számszerint négyet, amelyben négyszögletes fa-i lappal lefedve állott a jó sűrű tejfel. — Van még ezenkívül tejfeled? — kérdeztem. — Hogyne volna, kirem alason, — és két öblös cserépfazekat fedett le előttem, örömmel mutatván meg a gazdasszony kincsét. — No, hát akkor jerünk ki, — s az ámuló Lujza előtt becsuktam a kamrát, s a kulcsot zsebre raktam. — Most meg fogjál hozzá az ebédkészítéshez. — Lujza hihetetlenül kétkedő arcot csinált, de hogyisne, hiszen az ő szláv mentalitása szerint az urak legalább is lejbe fürödnek, mint a mese mondja. A jól sikerült ebéd