Barthos Tivadar: Örökzöld , Vadászemlékek / Budapest, [Budapesti Hírlap], 1926. / Sz.Zs. 1644

A havasokon

112. után minden tíz percben kikukkantottam a házat övező nyitott folyosóra, de a helyzet csak anynyiban változott, hogy a hó már minden kimagasló követ, fatuskót, faderekat eltakart és láthatatlanná tett hideg takarójával, a folyosó karfáján lábnyi magas hóréteg feküdt. Szomorúan róttam a lépéseket a folyosón, százhetvennyolc lépés volt a ház körülete, unalmamban ezt is megszámláltam és dühöngtem magamban a balszerencse miatt, amely szeptember huszonharmadikán, tehát a szarvasbőgés tetőpontján szobafogságra kényszerít. Másnap reggel a szakadatlanul folytatódó havazásra ébredtünk. Kőrösmező telefonon azt jelentette, hogy a vonatok se közlekednek! És mindez szeptember végén — Magyarországon! Idegességemet most már az apátia váltotta fel, eszembe jutván áldott emlékű édesanyám mondása: „Minden úgy van jól, ahogy van". A havazás harminchat órán át szakadatlanul tartott, végre huszonnegyedikén délben elállt, s a délkeleti szél hatása alatt a felhők egy-kettőre eloszlottak. Remek látványt nyújtott a korai havas táj, a hóval borított fenyvesek, háttérben vakítófehér ruhába bujtatott két hegyóriással, a Pietrosszal és a Hoverlával, festő ecsete által vissza nem adható képet nyújtottak, ezt csak a természetimádó vadász vagy turista tudia volna kellőképpen méltatni. A vénasszonyok nyara melegének hatása alatt örömmel hallottam az eresz csorgását, hiszen ez a kénytelen szobafogságomból való felszabadulás előjele volt. Másnap reggel Joskóval nekiindultam cser-