Barthos Tivadar: Örökzöld , Vadászemlékek / Budapest, [Budapesti Hírlap], 1926. / Sz.Zs. 1644

A havasokon

109. dott a derék Joskó az ő különös dialektusában. Joskó ugyanis eredetére német telepes családból való volt, de itten, a magyar (végeken, a folytonos ruténekkel való érintkezés folytán a szláv szó- és mondatképzést sajátította el, megadta az illetőnek a címet, mint fennebb látható, de letegezte, azonban minden tiszteletlenség nélkül. Így aztán, ha magyarul beszélt, — már pedig velünk másképpen sohasem akart beszélni, — oly nyakatekert, komikus szöveget hozott össze, hogy az embert legtöbbször a nevetés fojtogatta, nem akarván a jó fiút megbántani. A pohártiszta, kényelmes lakásban elhelyezkedtünk és a rövid étkezés után egy rövidebb cserkészetre menteni a legközelebbi havasra, a Berlán-vágásba^ azonban a nagy köd miatt látni nem lehetett, a vak ember tapogatódzása volt ez a próbacserkészet. Este korán nyugovóra tértünk, hogy erőt gyűjtsek a havasokon való fáradságos, hoszszas barangoláshoz. Félháromkor az ébresztőórám zörgésére ijedten ébredek ífel, pár ruhadarabot magamra kapok és hivom Joskót, hogy kissé megkorholjam a szokatlan késedelemért, de hogyisne, hiszen máskor! már két órakor sietett a felkeléssel. Szomorú arccal jön be a jó ember és jelenti, hogy lehetetlen kimenni, este hat órai óta szakadatlanul esik — a hió, már méter magas, úgy, hogy az istállóba csak hólapáttal lehetett eljutni. Kinyitom a folyosó ajtaját, hogy meggyőződjem a valóságról, a félig nyitott ajtón át Tél apó .legfiatalabb leánya gorombán vágott ar-