Barthos Tivadar: Örökzöld , Vadászemlékek / Budapest, [Budapesti Hírlap], 1926. / Sz.Zs. 1644

Ajánlás

8 zésre várt a legfelső fórum előtt, az ő kezén ment keresztül. Ügyszeretetét csak növelhette a vadászat gyakorlásában kifejtett sokoldalú jártassága. Ezen a téren ugyancsak volt rá módom, hogy a mi Tógyerünket (magunk közt, a bizalmasai, így szoktuk nevezni) megösmerjem. Tudom róla, hogy kevés vadásznak adatott annak idején, — még a nagymagyarországi méretek szerbit, — úgy és annyit élvezni a vadászat nemes gyakorlatát, ahogy ebből ő kivehette a részét. Nincs az országnak olyan vidéke, ahol otthon ne lett volna és mindenütt végig ne élvezte volna a vadászat örömeit. Méltán van ma is lcitünő lövő hírében; gyorsaság dolgában vetekszik az elsőkkel, nem csuda, ha emiatt a tulajdonsága miatt sok gyengébb lövő nem nagyon szerette a közvetetlen szomszédságát. Hizelgek vele magamnak, hogy olyan teljes békességben, mint szerény magam, kevesen vadásztak vele együtt. Mi köztünk nem volt rivalizálás; örültünk egymás szép lövéseinek és sohasem akartuk egymást túlszárnyalni. Ha egyszerre durrant is a puskánk, mindig tudtuk, hogy kettőnk közül ki lőtte le a vadat és ezen sohasem vitatkoztunk. Még akkor sem, ha mindaketten belelőttünk is ugyanabba a szerencsétlen vadba, ami, ha közel szomszédok voltunk, néha bizony megtörtént. Most aztán mégis a konkurrensemmé vált. Tudniillik a tollforgatásban, amiben neki is olyan kedve telik, mint jómagamnak. Kiderül ebből a könyvéből, hogy amilyen lelkes vadász,