Barthos Tivadar: Örökzöld , Vadászemlékek / Budapest, [Budapesti Hírlap], 1926. / Sz.Zs. 1644

Vadásztörténet, amelyikben vadat is tőnek (Zábráczky József)

102. Az inspektort követve, libasorban mentünk fel a dombra. A tetőn kezdődtek az elállítások. Tovább-tovább. Már csak a tanár úr s én követ-' lük az inspektort, aki rövidesen egy kétágú, gazos vízmosás mellett helyet mulat a főtisztet lendőnek. Ennek, úgylátszik, nem tetszett a hely, mert halkan odaszólt, — szokása ellenére, — a háziúrnak. Észreveszem, hogy ez a válogalás nem tetszik néki, sietek mimikával.jelezni, hogy én szívesen maradok itt is. így is lett, a főúr került ,az én helyemre, a következő nagy vízmosáshoz. A nagy csendben megszólal az inspektor sípja, mire a távolból, a völgyből felel a hajtást intéző erdész kürtje. — Kezdődik a hajtás. A vízmosás két ágában olyan helyen ülök, ahonnan jobbra is, balra is legfeljebb 25—30, lépésnyire lehet a vadat kapni, s akkor ísf csak' itt-ott, mert sűrűgazos a hely. A hajtók a fákat kopogtatva, bokrokat verdesve jöttek, de ezt még csak az éles vadászfül hallotta. Közbe irigykedve gondoltam a főtisz-*) lelendőre, bizonyára ö lövi meg az én rókámat, a nagy vízmosásban. — Mi az! — Valami csoszog én előttem a sűrűben. A sűrűségtől még nem láthatom. —jMi lehet? v— Disznó, őz nem, mert akkor törneropogna a fagyott hókéreg. — Talán nyúl. — Hátha róka? — A szivem dobog. Most egyszerre hangosan ver, még pedig nem a rendes helyén, de a füleimben, — egy szép vadmacska csúszik be a bal vízmosásba, s jön felém. —. Szobor va-jf