Bársony István: Visszhang, Elbeszélések / 2. kiad. Budapest , Franklin, 1921. / Sz.Zs. 1686

Múlik a délibáb

62 illik Kujtorék is éppen megjöttek s agyon ázva= fázva rohanták meg a pinczért, a ki a bort hozta. Ilyen csudára Ők ma nem számítottak. Ot perez alatt elfogyott a kis ital, de hoztak a nyomában mindjárt másikat. Egy óra múlva minden színész esküvel bizonyította, hogy nincs olyan önzetlen kollega több a világon, mint Szokondi Gábris. A gyerek nem igen ivott. A míg az öregek pityizáltak, körülnézte a helyiséget. Az asszo=> nyok, az igazgató családja kivételével, ott guny= nyasztottak az egyik sarokban. Szokondi meg= kérdezte Fákozdynétól, hogy nem szeretne=e még lepihenni. — Majd csak itt maradunk az éjjel, — mondta az anyaszinésznők királynője; — még nincsen lakásunk. Szokondi nagyot nézett, aztán még nagyobbat gondolt. — Itt bizony nem maradnak, kérem. Hisz' mi itt most reggelig mulatunk. Hanem ha meg= engedik a hölgyek, én rendelkezésökre bocsátom a magam szobáját. Pákozdynénak nagyon lágy szíve volt. Könybe borúit a szeme; fenhangon zokogott. A rendező azt hitte, hogy megbántották a feleségét. Ökölbe szorított kézzel rohant oda. A mikor megtudta, hogy miről van szó, elkomo= lyodott. Lehorgasztotta a fejét, odament Szo= kondihoz s megölelte. — Az Isten áldjon meg fiam, — mondta el= elcsukló hangon.