Bársony István: Visszhang, Elbeszélések / 2. kiad. Budapest , Franklin, 1921. / Sz.Zs. 1686

Múlik a délibáb

63 Negyed óra múlva az asszonynép a Szokondi Gábris szobájában aludta az igazak álmát; ki a hogy elfért, divánon, ágyon. II. Negyedik hete volt már egy helyben a társulat s még nem gondolt rá az igazgató, hogy fel kellene szedni a sátorfát. A kis város lakosai kitettek magokért. Már a második „abonoma" járta, az is a vége felé, mert tizenöt estére terjedt egy ilyen cziklus. A férfiak nem igen panaszkodtak, ámbár készpénzt édes keveset láttak. A becsületes polgárcsaládoknál állandó vendégség és fizetetlen ebédabonoma volt a színészek számára. Szeretettel fogadták őket mindenütt, s a járásbiró kijelentette, hogy az ő asztalánál minden délben három színészre terítenek. Az igazgató csak küldje hozzá bátran sorrendben valamennyit, s ha elfogy a szinész, élőiről lehet kezdeni, a meddig itt lesznek. A vidéki színészt egy pár évtizeddel ezelőtt még ez a hazafias jószívűség tartotta fenn. Nem koplalt a szegény Thalia-papja, de nem is szomjazott, mihelyt egy kicsit összebarátkozott a mulatós urakkal. Belőle került ki legtöbbnyire az igazi jó nótás, a valamire való énekes úgy kamatoztatta magán úton a torkát, hogy jóformán semmibe sem került, a mit lenyelt, pedig nem száraz kortyokat nyelegetett. Igaz, hogy sok értékes tehetség indúlt neki ezen az úton a züllésnek, de csudálatos, hogy