Bársony István: Visszhang, Elbeszélések / 2. kiad. Budapest , Franklin, 1921. / Sz.Zs. 1686

Múlik a délibáb

94 czel ezelőtt kitörte a lábát s a szegény párát Csuja erőnek erejével agyon akarja lőni. Dörghő felugrott. — A legjobb vadászlovam! — kiáltotta. — Mi az ördögöt csináltatok vele? Feleletet sem várt; kapta a kalapját s rohant kifelé. Az ajtóból szólt vissza : — Állom, a mit mondtam, Flórácska; ne so* kat gondolkozzék. A mikor elrobogott, Szokondi sokáig merőn nézett a leányra. Hallgatott. Flóra elővette azt a szerepet, a melyet az imént félredobott. — Akarsz velem egy kicsit tanulni, Gábris ? — kérdezte, nyugalmat erőltetve. A fiú nem is hallotta azt. Valahol messzire kalandozott a lelke. Talán megint a vadrózsás dombok körül, a melyek most úgy el vannak hagyva, hanyagolva. Flóra odament hozzá s szelíden tette vállára a kezét. — Gábris! Szokondi felrezzent. — Már régen akarok neked valamit mondani, Flóra, a miért, úgy lehet, kinevetsz, de én csak megmondom. Nekem ma semmim sincs, hanem egy kis örökség néz rám valamikor. Azt hiszem, mindennek az lesz a vége, hogy haza kerülök egyszer parasztnak. Szeretném, ha tudnád, ha az elmédbe vésnéd, hogy nálam mindenkor ott* honod van. Lehet, hogy eljön az a király, a kit vársz; de lehet, hogy csak papirosból lesz a ko=