Bársony István: Visszhang, Elbeszélések / 2. kiad. Budapest , Franklin, 1921. / Sz.Zs. 1686

Múlik a délibáb

92 dok magának. Adok időt a meggondolásra, ha úgy hiszi, hogy erre szüksége van. Mizslay Flóra nem lett volna méltó arra a sok bókra, a mit az okosságáról mondtak neki, ha kétsége lett volna az iránt, a mi e bevezetés után következik. íme, itt van tehát az ő számára is az a vég= zetes pillanat, a mikor, életében eló'ször komo= lyan megkísértik. Érezte, hogy jobban dobog a szive, s magában így kiáltott fel: jaj, vájjon nem vagyok=e sápadt! Arra, hogy inkább égő pirosnak kellene lennie, hogy közbe kellene kiáltania s ki kellene ezt a nyiltszivű urat innen kergetnie, nem is gondolt, a helyett inkább félt egy kicsit, mint a ki nem tud szabadulni attól a sejtéstől, hogy nagy vál= ság előtt áll. Dörghő megint közelebb csúszott hozzá. Ne= héz, ziháló lélekzeteket vett, akadozva beszélt, s a szeme rátapadt a leányra, a ki megszokott önállósága mellett is fázni és gyöngülni kezdett az erős befolyástól, a mivel ez a szenvedélyében mindjobban felolvadó férfi hatott rá. — Az édes anyjával már beszéltem, Flóra; ő nekem ad igazat. Nem élet ez így, tengődve, küzködve, nyomorogva. Ha még igazi dicsőség« ről lehetne szó ; ha még a hír mámorát élvez« hetné! De csak elhervad ebben a hányattatásban, még pedig sokkal hamarabb, semmint hiszi. És végre valami ütött=kopott színésznek lesz a fe= lesége, a ki veri; a ki mellett maga is koplal s a gyermekei is . . .