Bársony István: Visszhang, Elbeszélések / 2. kiad. Budapest , Franklin, 1921. / Sz.Zs. 1686

Múlik a délibáb

76 így történt, hogy Kujtor el nem tudta képzelni, mily úton-módon került az ó' kis bokrétája az igazgató úr gomblyukába. IV. Egy egész esztendő' múlt el s Mizslayék már a hatodik vagy hetedik helyen próbáltak szerencsét. Összetartottak jóban-rosszban, s ha csak egy kicsit jól ment dolguk, övék volt a világ. Pedig mintha az utóbbi idó'kben rózsásabbá kezdett volna válni a kilátásuk. Nagy vonzóereje támadt, vagy jobban mondva növekedett a társulatnak : a „buba", a ki egy év alatt remekül kifejló'dött s már sok nagy szerepet játszott. A merre mentek, a közönség bomlott utána. A vidéki úrfiak könyökéró'l szinte lement a bó'r, úgy udvaroltak a szép kis primadonnának, a kit mindenki rontott, kényeztetett, s a kivel talán csak egyetlen egy ember beszélt egészen ó'szintén : az egy Szokondi. Mizslay nem is titkolta, hogy ettó'l a kis leánytól függ ezentúl a szerencséje s úgy bánt vele, mintha herczegnó' lett volna. A „ténsasz* szony" alázatos volt a leányával szemben, s egyebet sem tett, csak a kívánságát leste. A „buba" kénytelen volt megérteni, hogy milyen jelentó's személyiséggé vált, s a hol csak lehetett, vissza is élt a helyzetével. Követelő' volt és szeszélyes; a primadonna* von ások kezdtek benne minél éle* sebben jelentkezni,