Bársony István: Visszhang, Elbeszélések / 2. kiad. Budapest , Franklin, 1921. / Sz.Zs. 1686

Múlik a délibáb

72 bizony Ránkinak volt igaza : nem lehet belőle szinész a lámpaláza miatt. Csudálatos, érthetetlen valami volt az. Hisz' magok közt mindent úgy megcsinált a boldogtalan, hogy még művészetszámba is me= hetett volna. De a legkisebb igazi nyilvánosság egyszerre megölte, semmivé tette. Az utólsó próbát akkor csinálták vele, a mikor a társulat elbúcsúzott a járásbirótól, a ki igazi nemesszivű méczénásként viselte magát a színészek iránt. Valakinek dikcziót kellett volna mondania erre az alkalomra, de előtte való nap mindenki mu» látott s még az igazgató sem tudott volna egy tűrhető mondatot kieszelni. Szokondit bizták meg tehát azzal a feladattal, hogy fogalmazzon egy hálás búcsúlevelet, s azt majd ünnepélyesen átadják kegyes pártfogó barátjoknak, mindenkorra szóló emlékképen. Szokondi eleget is tett a feladatának s éppen a mikor beviszi a levelet az igazgatóhoz, ott látja maga előtt a járásbirót, a ki udvarias akart lenni s maga is búcsúzni jött. — Mi az, amicze ? — kérdezte a tiszte» letreméltó férfiú, meglátván a levelet lobog» tató fiút. Az igazgató sejtette, hogy itt most mindjárt kisül a dolog, s gyors észszel kigondolta, hogy mi módon lehetne megmenteni a helyzetet, már legalább annyiban, hogy a tervezett meglepetés el ne maradjon. — Olvassa fel, no! — mondta Szokondinak,