Bársony István: Visszhang, Elbeszélések / 2. kiad. Budapest , Franklin, 1921. / Sz.Zs. 1686

Múlik a délibáb

60 s a nélkülözést olybá tekintették, mint sorsuk« hoz való járandóságot, a mi miatt panaszkodni sem illik. A „Mizslay«trupp" érkezése bizony nem sok vizet zavart a vendéglőben. A gazda hamarosan kinézte belolök a nagy szegénységet s ugyancsak félvállról bánt velők. Egyetlenegy akadt köztök az igazgatón kívül, a ki szobát kért. Ez az egy Szokondi Gábris volt, az a „bizonyos" Szokondi, a ki Ránkinak nagy nehezen helyet szorított volt a bakon. Mikor a gyerek (aligha volt több húsz éves« nél) kiment az étkezőből, hogy megnézze, hol a szobája : Ránki, a ki még most is dühös volt, hogy áznia kellett, haragosan kérdezte Pákoz« dytól: — Miféle szerzet ez az uj tag? nem esmérem. — Ne bántsd azt, sógor, — felelt a rendező, — az ihlet hozta közénk; szerelmes a nyomorú« ságba, meg a dicsőségbe, mint te, vagy akár én magam. Jómódban élhetne otthon, Szatmárban. Jártam a szüleinél; azok derék, becsületes hét« szilvafások Gyarmat táján; taníttatták a fiút, de nem vette be az iskolát a természete. Csak regényt olvasott, meg a színházat bújta, ha al= kalma nyilt rá. Hanem az egész Shakespearet könyv nélkül tudja ám. Van esze, van! Sugó annak nem kell, ha csak egyébiránt meg tud majd a színpadon állani. Ezt a többi is hallotta s mikor Szokondi vissza« jött, már nem néztek rá olyan fitymálva, mint a mikor vonatra ültek Pesten. Ott még egészen uj