Bársony István: Visszhang, Elbeszélések / 2. kiad. Budapest , Franklin, 1921. / Sz.Zs. 1686

Múlik a délibáb

61 ember volt, arra se nagyon ért rá, hogy sorban bemutogassa magát. Csak éppen hogy a hölgyek előtt hajlongott s kivált az igazgató úr leánykáját mulattatta; czukorral kínálgatta, a mi gyarmekek közt mindig jó módja a barátkozásnak. Az egész nagy szobában két kopott pinczérféle lézengett, azok hiába várják, hogy rendeljen valamit a vendégnépség. Az igazgató még nem parancsolta meg, hogy hozzák a vacsorát, (hosszú lére eresztett gulyáshúst, sok krumplival, kevés csipetkével), valahol odakint rendezkedett. Szokondi látta a szomorkás, egykedvű arczokat s kissé hányivetien kiáltotta : — Pinczér! öt üveg bort. — Kicsit vagy nagyot tetszik? — kérdezte a pinczér. — A legnagyobbat, a mivel szolgálhatsz. A színészek közt mozgolódás támadt. Pákozdy megszólalt. — Tán kiraboltál valakit, kis ecsém. Szokondi nem felelt egyenesen. — Szomjasok vagyunk, azt hiszem — mondta. — Azt ugyan jól hiszed, — dörmögött Ránki, de már nem olyan boszúsan, mint az imént. Csuja a derekát ropogtatta. Rossz fekvése esett az omnibusz aljában. — Ez derék fiúnak látszik, — mondta, s leereszkedően szorított kezet Szokondival. — A mim van, az a tietek is, — felelt Szokondi nyiltszivűen. Az igazgató ijedten rohant be arra az éljenzésre, a mi e ritka kijelentésre támadt. Tudni-